Belföld

Mozgósító kampányt indít a Fidesz

A Fidesz mintegy 400-450 ezer aktivista közreműködésével elindítja mozgósító kampányát, amellyel a választásokig hátralévő 30 napban mind a 8 millió választópolgárt el szeretnék érni – jelentette be Schmitt Pál.

Az ellenzéki párt alelnöke közölte, tavaly kezdődött toborzókörúton 100 ezer önkéntes jelentkezett, de a mozgósító kampányban számítanak a 11 ezer polgári kör 200-250 ezres tagságára, a Fidesz 32.600 fős tagságára, valamint a Fidesszel szövetséges szervezetek – a Fidelitas, a Lungo Drom, a KDNP, Kisgazda Polgári Egyesület és a Vállalkozók Pártja – 90 ezer fős tagságára is.
   
Összességében tehát a Fidesz 400-450 ezer ember aktív közreműködésére számít a mozgósító kampányban, amelynek célja, hogy mind a 8 millió választópolgárt elérjék, és legalább háromnegyed részüket rábírják, hogy el is menjen szavazni. Hozzátette: a Változás 2006 mozgósító kampányért személyesen vállal politikai felelősséget, de munkáját segíti Pelczné Gáll Ildikó alelnök a női kampánnyal, Kósa Lajos Debrecen polgármestere, Hende Csaba, a polgári körök koordinátora, Kubatov Gábor, a Polgárok Háza igazgatója és Loppert Dániel, a Fidesz ifjúsági tagozatának vezetője.


Az ellenzéki politikus továbbá azt is elmondta, hogy mind a 176 választókerületben bejelentették egyéni jelöltjeiket, s összesen több mint 1 millió 516 ezer ajánlószelvényt gyűjtöttek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik