Kultúra

Meghalt a brit televíziózás ismert alakja, akit később pedofília miatt csuktak le

BEN STANSALL / AFP
BEN STANSALL / AFP
Rolf Harris közel hatvanéves karrierje során színészkedett, zenélt, énekelt, műsort vezetett, sőt, ő festette II. Erzsébet hivatalos portréját az uralkodó nyolcvanadik születésnapjára. Később kiderült, hogy évtizedeken át kiskorúakat zaklatott.

Kilencvenhárom éves korában meghalt Rolf Harris ausztrál tévés személyiség, aki több mint hat évtizedes, rendkívül szerteágazó szórakoztatóipari karrierje mellett leginkább arról ismert, hogy több kiskorú lány szexuális zaklatása miatt évekig ült börtönben – számolt be a halálhírről a BBC.

Harris az ausztraliai Perth-ből származott, fiatalon a sport érdekelte, tinédzserként junior úszóbajnok volt. Az ötvenes években, mindössze 21 évesen települt át Nagy-Britanniába, Londonba, majd a BBC-hez kerülve kezdte építgetni tévés pályáját. Közel hatvanéves karrierje alatt rengeteg területen tevékenykedett: színészkedett, énekelt, zenélt — többek közt a Beatlesszel is volt közös dala –, tévéműsorokat vezetett, sőt, egy alkalommal az ő közreműködésével készült el egy oktató jellegű kisfilm, amelyben gyerekeknek ad tanácsot azzal kapcsolatban, hogyan reagáljanak arra, ha egy felnőtt kifogásolható módon közeledik feléjük. Harris évtizedekig a brit szórakoztatóipar népszerű és elismert alakja volt, a Brit Birodalom Rendjének parancsnoka címet is viselte, sőt, 2006-ban ő festette II. Erzsébet királynő hivatalos születésnapi portréját.

Rolf Harris a II. Erzsébetről festett portréjával a festmény leleplezésén a Buckingham-palotában 2005. december 19-én.

Harris körül akkor fogyott el a levegő, amikor 2012-ben Jimmy Savile BBC-legenda pedofilbotránya kirobbant, és a rendőrség széles körű nyomozást indított a kiskorúak szexuális zaklatása ügyében. Ekkor jutottak el Harrishez, akiről kiderült, hogy 1968 és 1986 között több kiskorú lányt – köztük egy nyolcéves kislányt is – szexuálisan zaklatott. A férfi mindent tagadott, a bíróság végül 5 év és 9 hónap börtönre ítélte. Három letöltött év után 2017 májusában rendkívül szigorú feltételek mellett engedték ki, ezt követően visszavonultan élt feleségével bray-i otthonukban, igaz, egyszer rendőrt hívtak, mivel egy általános iskola kerítésén keresztül integetett az iskolásoknak. Címeitől és elismeréseitől megfosztották, a BBC pedig levette műsoráról azokat a produkciókat, amelyekben Harris közreműködött.

Harris halálhírét a PA hírügynökség is megerősítette, a halál okát nem részletezték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik