Nagyvilág

Életet mentett a gumicsizma

Villám csapott egy nőbe Nagy-Britanniában, de túlélte azt férje gumicsizmájának köszönhetően.

A 33 éves Deborah Kendall felhőszakadásban, esernyővel a kezében kísérte férjét és kétéves lányukat az autójukhoz, amikor a kocsinál belecsapott esernyőjébe a több millió volt feszültségű villám.

“Hatalmas dörrenést hallottam és rázkódást éreztem a kezemben, majd pedig azonnal a lábamban. Azt hiszem, sokkot kaptam. Egész testem elnehezült, de be tudtam rohanni a házba. Úgy éreztem, mintha görcsöt kaptam volna és tűkkel szurkálnának, ezért telefonáltam a mentőknek” – idézte a nőt a The Daily Telegraph című brit lap.

A vizsgálatok szerint a nőnek nem esett komoly baja, az orvosok úgy vélik, hogy a gumicsizma menthette meg az életét, nem engedte a villámot a földbe jutni.

“Már majdnem kidobtam a csizmákat, mert beáztak. Örülök, hogy nem tettem” – mondta a férj.

Annak a valószínűsége egyébként, hogy valakibe villám csap, 1 a félmillióhoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik