Belföld

Szijjártóék eltüntették a fürkészek, portyázók nyomait 

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
A lélegeztetőgép-bizniszhez köthető papírokat daráltak le.

A Transparency International Magyarország évek óta küzd azért, hogy megismerhető legyen a kormány fürkészei, portyázói által kötött lélegeztetőgép-biznisz. Most a Népszava azt írja, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a beszerzés után másfél évvel, 2021 novemberében megsemmisített több iratot, így annak a maláj cégnek az átláthatóságát igazoló papírokat is, amelytől mintegy 176 milliárd forintért vettek 7000 kínai lélegeztetőgépeket.

Erről a tárca tájékoztatta a kúriai ítélet jogerőre emelkedése után a korrupció ellen küzdő civil szervezetet, amely furcsállja a gyors selejtezést, amikor egy magánszemélynek 5 évig kell őriznie a rezsiszámla befizetését igazoló iratokat. A Kúria elfogadta a minisztérium érvelését, amely szerint az államháztartási törvény módosítása minden vészhelyzeti egészségügyi beszerzésben érintett céget átláthatónak minősített.

A Transparency International Magyarország jogi igazgatója a KKM eljárását „kamugyanúsnak” nevezte, szerinte ugyanis a selejtezésnek szigorú szabályai vannak, be kell szerezni például a levéltár előzetes engedélyét, aminek a jegyzőkönyvből ki kell derülnie, ám a külügy által küldött papíron ennek semmi nyoma. Ligeti Miklós abszurdnak nevezte, hogy a minisztériumnak azért nem kell további adatokat kiadnia, mert a Kúria azt is elfogadta, hogy a hatalmas összegű kifizetés előtt egyetlen úgynevezett kötelezettségvállalási irat, feljegyzés sem keletkezett, minden szóban intéződött.

A Transparency International (TI) Magyarország korábban azt írta, ha a kormány nem győzödött meg a Datuk Vinod Sekhar maláj üzletemberhez köthető GR Technologies átláthatóságáról, az üzlet semmis, a vételár visszajár a magyar adófizetőknek, mert az

Alaptörvény 38. cikkének (4) bekezdése szerint a magyar állam csak olyan szervezettel köthet szerződést, melynek tulajdonosi szerkezete és felépítése átlátható.

Frissítünk!

DK: A magyarok nem felejtenek

Ráczné Földi Judit, a Demokratikus Koalíció képviselője szerint az évtized egyik legnagyobb lopásának bizonyítékait tüntették el Szijjártó Péter külügyminisztériumában, hiszen  a Covid-járvány elején felfoghatatlan mennyiségű közpénzt költöttek a lélegeztetőgép-bizniszre.

A Demokratikus Koalíció szerint hiába tüntették el Orbánék a NER egyik legnagyobb lopásának bizonyítékait, a magyarok nem felejtenek.

A képviselő szerint azt sem, hogy miközben az orbáni infláció miatt kisebb vagyonokat hagynak ott egy-egy bevásárlás után a pénztáraknál, addig a Fidesz szárnyai alatt megbújó bűnözők a magyarok ellopott pénzéből gazdagodnak, az Orbán-kormány védelmét élvező fideszes milliárdosok luxusjachtokon költik a lopott pénzt.

Kapcsolódó
Magánrepülőt és jachtot is vett a maláj üzletember, aki 178 milliárd forintért adott el lélegeztetőgépeket a magyar kormánynak
Vinod Sekhar állítólag maga is sokallta az árat, de a kormánynak nagyon kellettek a gépek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik