Nagyvilág

Saját apját ütötte el a cserbenhagyó gázoló

Kínai autó (kína, autó, baleset, )
Kínai autó (kína, autó, baleset, )

Nagyon maga alatt volt, miután a megtudta, hogy kinek ment neki autójával, és kit hagyott magára.

A csak Li néven azonosított kínai férfi megállás nélkül hajtott el a helyszínről, miután autójával összeütközött egy robogóssal, meg sem nézve, hogy a súlyos sérülttel mi történt – írta a South China Morning Post. Li inkább gyorsan elvitte egy szervizbe az autót, hogy kijavítsák a jármű sérült elejét.

Hamar azonosították a cserbenhagyó autóját a kínai rendőrök
Fotó: Anhui Satellite TV

Közben a rendőrök is elkezdték végigjárni a környéken lévő autójavítókat, mert a baleset helyszínén ott maradtak az autóról letört darabok. Végül sikerült is megtalálniuk a kérdéses járművet, majd a sofőrt is, aki érthető módon nagyon letört, amikor megtudta, hogy saját édesapját hagyta magára, miután elgázolta. A Post cikke szerint Li könyörgött a rendőröknek, hogy ne mondják meg apjának, ki ütötte el, mert attól tartott, megsínyli kapcsolatuk.

A rendőrség letartóztatta a férfit, aki ellen eljárást indítottak közlekedési baleset okozása és cserbenhagyás miatt. Az apját elütő férfit azonban később szabadon engedték, hogy ápolni tudja apját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik