Belföld

Gyurcsány Ferenc levelet írt a pártelnököknek

Nyílt levélben fordult Gyurcsány Ferenc, az MSZP miniszterelnök-jelöltje a parlamenti pártok elnökeihez, megerősítve a listavezetők választási vitáira vonatkozó korábbi kezdeményezését - mondta Gál J. Zoltán, a szocialista párt kampányának kommunikációs vezetője.

A Dávid Ibolyának, Kuncze Gábornak és Orbán Viktornak, írt nyílt levélben az MSZP kormányfő-jelöltje megerősíti korábbi kezdeményezését: 2006. április 3-án jöjjön létre a négy parlamenti párt listavezetőjének nyilvános vitája – közölte Gál J. Zoltán a dokumentumok tartalmát ismertetve.

“Az Orbán Viktornak külön írt levelében Gyurcsány Ferenc arra vár egyértelmű választ: készen áll-e a Fidesz a nyolcéves hagyomány folytatására, vagyis az MSZP és a Fidesz miniszterelnök-jelöltjeinek kétszemélyes vitájára 2006. április 5-én” – fűzte hozzá.

Mint mondta, a négypárti vita a programok, a Magyarország számára felkínált jövőképek összevetéséről szól, az esélyes kormányfő-jelöltek vitája a programok mellett a személyes felkészültség összevetésére alkalmas. Hozzáfűzte: mindkét vita a választók eligazodását segíti. Gál J. Zoltán azt mondta: Gyurcsány Ferenc a levélben őt bízta meg a viták technikai részleteivel kapcsolatos egyeztetésre.

Szavai szerint az egyeztetések akkor kezdődhetnek meg, ha minden parlamenti párt bemutatta programját és hivatalosan is megnevezte miniszterelnök-jelöltjét. A szocialista politikus elmondta, hogy Gyurcsány Ferenc meggyőződése szerint a vita nem lehet taktikai kérdés senki számára. “A vita elől nem lehet elmenekülni, a választókkal szembeni alázat azt nem engedi meg egyetlen felelős politikusnak sem” – tolmácsolta Gál J. Zoltán a szocialista párt kormányfő-jelöltjének szavait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik