Belföld

30-40 érdeklődőt vonzott Thürmer szolnoki kampánnyitója

Tizenhét évvel ezelőtt a munkásokat kisemmizték, képviselőik nincsenek ott a parlamentben, mások döntenek róluk, április 9-én azonban ezeket az embereket lecserélhetjük - hangoztatta Thürmer Gyula szombaton, a szolnoki piacnál tartott Jász-Nagykun-Szolnok megyei kampánynyitó beszédében.

A Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke szakadó esőben 30-40 érdeklődő előtt azt fejtegette, hogy az Országgyűlésben most ülő “milliárdosok, milliomosok, gazdagok, hivatásos politikusok” alkalmatlanok a munkásérdekek képviseletére. Pártja programjából kiemelte, azt akarják elérni, hogy mindenki dolgozhasson. Ez jelenleg nem így van, hiába ígéri a miniszterelnök a multinacionális cégeket, a modern gyógyszeripart vagy az informatikai ipart – tette hozzá.

Az állami támogatásból munkahelyet produkáló multik ugyanis nem maradnak itt örökké, mert csak a haszon vezérli őket – figyelmeztette a zömmel idősebb emberekből álló hallgatóságát Thürmer Gyula. “A Henkel is idejött és már megy is tovább, mert valamelyik másik országban nagyobb haszonnal, nagyobb profittal fog termelni” – emlékeztetett arra, hogy a Henkel Magyarország Kft. a közelmúltban bejelentette szolnoki üzemének bezárását. Az elbocsátásra váró több mint száz dolgozó sorsa pedig nem érdekli a sem a magyar kormányt, sem az MSZP-t, sem az SZDSZ-t – mutatott rá a politikus.

Felszólította híveit, hogy tegyenek meg mindent a magyar ipar, a hazai kis- és középvállalkozók védelmében, mert csak ezek életben tartásával lehet munkahelyeket teremteni. Thürmer Gyula bemutatva a párt két szolnoki országgyűlési képviselőjelöltjét, Bencsik Mihályt és Nagy Endrét, bejelentette: a Magyar Kommunista Munkáspárt megyei listát állít, így a pártra a megye minden településén lehet szavazni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik