Belföld

Emelné az egészségügyi ráfordításokat a Fidesz

A jelenlegi 4-4,5 százalékról a GDP 7-7,5 százalékára emelné az egészségügyi ráfordításokat a Fidesz – jelentette ki Mikola István Makón.

Egy olyan strukturális zavarokkal küzdő, pénzhiányban szenvedő rendszernek, mint a magyar egészségügy, európai szintre emeléséhez tizenhat-húsz évre van szükség – mondta az Orbán-kormány egészségügyi minisztere egy lakossági fórum előtt újságíróknak. Hozzátette: “a helyzet javulna az első négy évben is, hiszen megemeljük a ráfordításokat a hazai összbevétel jelenlegi 4-4,5 százalékos szintjéről 7-7,5 százalékra”.

A Fidesz regionális egészségbiztosítási pénztárakat alakítana ki, amelyek a finanszírozás területén figyelembe vehetnék a népegészségügy vonatkozásában az országon belül meglévő különbségeket – tudatta Mikola István.

Az orvosi jogállásról önálló törvényt kellene alkotni, amely lehetővé tenné a szabadszellemi-foglalkozású orvoslást. A szakorvosok tevékenységüket előre meghatározott díjtételek alapján számolhatnák el, erről számla születne, így hosszú távon megoldható lenne a hálapénz kérdése is – mondta a korábbi egészségügyi miniszter.

Mikola István közölte: az elmúlt három és fél év alatt 52 százalékkal nőttek a lakossági gyógyszerterhek, ma az emberek ötöde nem váltja ki a számára felírt receptet. Ezért a Fidesz új, ötéves megállapodást kötne a gyógyszergyártokkal és forgalmazókkal, hogy a lakosságot terhelő költségek növekedése az infláció alatt maradjon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik