Belföld

Az atlétikai vb-vel is kaptak hárommilliárdos megrendelést Balásy Gyula érdekeltségei

MTI
MTI

Az egykori köztévés bemondó, Németh Balázs vezette Budapest 2023 Nonprofit Zrt. hatalmas pénzeket fizet az atlétikai világbajnokság kampányaira.

A Magyar Hang átnézte a rendező állami cég szerződéseit, amelyekből kiderült, hogy több milliárd forint értékben költenek a rendezvény népszerűsítésére, pr-jára, és a munkákat pedig szinte minden esetben Balásy Gyula érdekeltségében álló médiacégek kapták meg.

A szerződéslista szerint a „Koplex (sic!) kommunikációs szerződés 1. ütem” című megállapodás keretében 2,1 milliárd forintot, a „Sportágnépszerűsítési feladatok” fantázianevet viselő keretszerződés esetében pedig 1,14 milliárd forintot fizet a Zrt. a mindkét feladatot elnyerő Lounge Event Kft. és Visual Europe Zrt. számára, melyek közvetett módon a NER kedvenc médiavállalkozójához tartoznak.

A 3,24 milliárdos szerződésekbe ráadásul nem fért bele a rendezvény logójának és arculatának tervezése, esetleg egy rövidfilm elkészítése. A logó és arculat alkotása további nettó 16,1 millió forintba, a kisfilmé 17,5 millió forintba került, és ezekkel a munkákkal is két Balásy-céget, a New Land Mediát és a Lounge Design-t bízták meg. Sőt, a Lounge Event Kft., Visual Europe Zrt. és Nemzeti Kommunikációs Hivatal vállalta a rendezvénytervezés nevű feladatot is potom 68 millió forintért.

A kommunikációs szerződés első ütemének említése felveti, hogy létezhet egy hasonlóan nagyságrendű második ütem is, ennek azonban egyelőre nem volt nyoma a cég oldalán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik