Nagyvilág

Csak négy kisgyerek élte túl a légikatasztrófát, két hetet töltöttek a dzsungelben

COLOMBIAN ARMY / AFP
COLOMBIAN ARMY / AFP

Kolumbiában szerdán megtalálhattak egy légi katasztrófát túlélő négy gyereket, köztük egy 11 hónapos csecsemőt, akik több mint 15 napig egyedül éltek az Amazonas dzsungelében, miután május elején lezuhant a kisrepülőgép, amelyben anyjukkal utaztak. Az anyát a gép fedélzeten tartózkodó két másik felnőttel együtt holtan találtak.

„Öröm az országnak” – mondta Gustavo Petro kolumbiai elnök (lenti képünkön), aki beszámolt a történtekről. Több mint száz katona indult kutyák segítségével a gyerekek keresésére, miután olyan nyomokat találtak, amelyek alapján feltételezhető volt, hogy élnek.

A négy kiskorúnak – a csecsemőn kívül tizenhárom, kilenc, négyévesek – el kell majd mesélnie, hogyan bolyongtak és hogyan sikerült több mint 15 napig életben maradniuk az őserdőben az ország déli részén, Caquetá megyében. A repülőgép – egy Cessna 206-os – hét embert szállított az Amazonas tartománybeli Araracuara és a Guaviare tartománybeli San José del Guaviare város között, amikor május 1-jén a kora reggeli órákban motorhiba miatt vészjelzést adott le. A gépet hétfőn találták meg orral a földbe csapódva a sűrű növényzetben.

A hatóságok hétfőn először arról számoltak be, hogy megtalálták a gépet, amelynek fedélzetén a pilóta élettelen teste volt, de a másik hat utasnak nyoma veszett. Kedden aztán bejelentették, hogy megtalálták az anya és egy harmadik ember holttestét. A helyi média szerint ez utóbbi annak az őslakos uitoto közösségnek a vezetője volt, amelyhez a többi utas is tartozott. A gyerekek azonban eltűntek. Az uitotók Kolumbia délkeleti és Peru északi részén élő őslakos nép.

A baleset utáni események menetében sok a bizonytalan pont. A dzsungel nagyon sűrű és veszélyes ezen a különösen félreeső területen. A keresést megnehezítették a vadállatok, a 40 méter magas fák és a heves esőzések. Kedden azonban a hatóságok bejelentették, hogy személyes tárgyakat, gyümölcsmaradékokat találtak, valamint egy cumisüveget a repülőgép közelében.

JOAQUIN SARMIENTO / AFP

A mentőcsapatok később felfedeztek egy „botokból és ágakból készült rögtönzött menedéket”, fenntartva a reményt, hogy legalább egy túlélő van. A sajtóhoz eljuttatott fotókon olló és egy hajpántnak tűnő címke volt látható, újabb nyomok, amelyek segítettek a mentőknek a keresésben.

A légierő három helikopterrel csatlakozott a Remény elnevezésű mentőakcióhoz. Az egyik fedélzetén egy „körülbelül 1500 méteres terület hangosítására alkalmas” hangszóró közvetítette a gyerekek nagymamája által felvett üzenetet. Az asszony a helyi törzs nyelvén közölte az unokáival, hogy keresik őket, és arra kérte őket, maradjanak ott, ahol vannak, hogy megtalálják őket.

A kolumbiai őslakosok nemzeti szervezete (ONIC) szerint az uitotók „harmóniában” élnek a dzsungelben, és olyan hagyományokat őriznek, mint a vadászat, a halászat és a vadgyümölcsök gyűjtése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik