Belföld

Népszava: Trükköznek a szociális szférában dolgozók létszámadataival

MTI / Mohai Balázs
MTI / Mohai Balázs

Cikkünk frissült!

A KSH adatai szerint évről évre 100 ezren dolgoznak a szociális ágazatban, vagyis nem csökken a létszám, ám a szakma szerint trükköznek az adatokkal – írja keddi cikkében a Népszava.

Meleg Sándor, a Szociális Munkások Magyarországi Egyesületének elnöke a lapnak úgy értékelt: olyan ez, mint a Covid-19 idején közölt statisztika, azaz vannak benne számok a valós helyzetről, a gondokról mégsem ad képet. Arról az összefoglalóról fejtette ki a véleményét, amit a Központi Statisztikai Hivatal egyik elnökhelyettese küldött Kanász-Nagy Máté, LMP-s országgyűlési képviselőnek. A politikus – aki írásbeli kérdésben fordult Rétvári Bencéhez, a Belügyminisztérium államtitkárához – a Népszavának elmondta: szerette volna megtudni, az utóbbi években hogyan alakult a szociális szférában dolgozók helyzete. Mint mondta, a most megkapott táblázatból annyi látszik, hogy körülbelül 100 ezer ember dolgozik ezen a területen, és az elmúlt években nagy változás nem történt.

Meleg Sándor viszont az mondta, több kollégájával próbálta értelmezni a táblázatot, de nem nagyon sikerült. Vannak sorok, oszlopok és számok, de nincsenek viszonyítási pontok – fogalmazott. Nem tudni például, hogy az a 100 ezer ember, aki a táblázat szerint az ágazatban dolgozik, 120 ezer vagy 90 ezer álláshelyen dolgozik. A számok alapján olyan, mintha minden rendben lenne – mondta, pedig a családsegítőknél legalább 15 százalékos a hiány, és vannak olyan bentlakásos intézmények, ahol 30–40 százalékos a létszámhiány. Ez sehol nem szerepel.

De az adatokkal más problémák is vannak. A csecsemő- és kisgyereknevelők mellé besorolták az óvónőket, akik a köznevelésben dolgoznak, nem a szociális szféra alkalmazottai. A szociális segítők pedig, akik az egyéb felsőfokú vagy középfokú végzettséget igénylő foglalkozások között szerepelnek, szintén hibásan vannak feltüntetve, hiszen nekik nincs előírva képzési paraméter. Nem tudni azt sem, kiket takar az egyéb ügyintézők kategória, ahogy a szakképzettséget nem igénylő fizikai foglalkozás besorolás sem világos. Ők lehetnek a takarítók és a konyhások? – tette fel a kérdést. Csakhogy ők nem a szociális szféra dogozói. Ahogy olyan kategória sincs, hogy egyéb személygondozási foglalkozású, mert még a gépkocsivezető is a szociális segítő munkakörben dolgozik. Az egész táblázat hibás, félrevezető, és még köszönőviszonyban sincs a szakmában használt fogalomrendszerrel – jelentette ki a lapnak Meleg Sándor.

Pénteken megkereste szerkesztőségünket a KSH sajtóosztálya, és pontosítást tett a Népszava-cikkben foglaltakkal kapcsolatban. Mint írták, „a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a szóban forgó adatkérés teljesítésekor a kérésnek leginkább megfelelő bontásban és szerkezetben adta át az adatokat. Az adatkérőtől ezt követően nem érkezett visszajelzés arra vonatkozóan, hogy szeretne további adatokhoz, információkhoz jutni a témával kapcsolatban. Sem a Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete, sem annak elnöke, Meleg Sándor nem kereste meg a KSH-t a szociális ágazatban dolgozókra vonatkozó adat és információkéréssel. Jóllehet az egyesület elnöke több olyan állítást is megfogalmazott, amelyek az adatok félreértelmezéséből adódnak.”

Kiemelt kép: Lakók várakoznak a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinája második adagjának beadására a Napfény Otthon Kiemelten Közhasznú Alapítvány VIII. kerületi idősek otthonában 2021. január 30-án. MTI/Mohai Balázs

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik