Vasárnap döbbenten hallgatták az egyik osztrák helyközi vonatjárat utasai, hogy az utazás közben a szerelvény hangosbeszélőjén Adolf Hitler beszéde szólalt meg. A szokásos utazási információk helyett rövid ideig a náci birodalom tömegrendezvényének hangjait lehetett hallani, a vezér mellett azt is, ahogy az egykori hallgatóság a Heil Hitler és a Sieg Heil jelszavakat harsogja.
A BBC beszámolója szerint a közjáték alig fél percig tartott, de így is komoly hatással volt az utasokra. A Bregenz-Bécs járat egyik utasa arról beszélt a brit újságnak, hogy mellette épp egy idős hölgy ült, aki, mint kiderült, megjárta a koncentrációs tábort gyerekkorában, és a rövid bejátszás után sírva fakadt.
Egy másik utas viszont csak annyit jegyezett meg, hogy más országokban, ha technikai hiba van egy vonaton, akkor olyasmire kell gondolni, hogy elromlik a légkondicionáló.
Ausztriában viszont Hitler a technikai probléma.
David Stögmüller, a Zöld Párt képviselője azt közölte, hogy a náci vezető beszédét a fedélzeti telefonon játszották be nem sokkal azelőtt, hogy a Railjet az osztrák fővárosba érkezett volna.
Két epizódot hallottunk, először egy Hitler-beszéd ment 30 másodpercig, majd a Sieg Heilt hallottam
– mondta a képviselő, hozzátéve, hogy a személyzet hiába próbálta, nem tudta leállítani a bejátszást, ezért nagy volt az idegesség.
Az Osztrák Vasutak sajtóosztálya a BBC-nek küldött nyilatkozatban azt írta, hogy a cég teljes mértékben elhatárolódik a bejátszástól, és rendőrségi bejelentést tett az eset miatt.