Belföld

A Legfőbb Ügyészséggel egyeztetett Farkas Flórián ügyében az Integritás Hatóság

Bielik István / 24.hu
Bielik István / 24.hu

Több mint harminc folyamatban lévő ügyet vizsgál jelenleg az Európai Unió (EU) nyomására, az uniós finanszírozású közbeszerzések ellenőrzésére tavaly ősszel létrehozott Integritás Hatóság (IH) – tudta meg a Népszava. A lap kérdésére elmondták: ezek az ügyek bejelentések alapján, illetve „saját kockázatelemzési rendszere révén kerültek a hatóság látókörébe”.

A szervezet emlékeztetett: Biró Ferenc elnök korábban többször is azt nyilatkozta, hogy a hatóság első lezárt ügyével várhatóan a nyár végén tud a nyilvánosság elé állni. A folyamatban lévő ügyekről az IH nem nyilatkozik.

A hatóság elnöke korábban ugyanakkor már közölte, a Farkas Flórán nevével fémjelzett Híd a Munka Világába program ügyében is vizsgálódik, erről annyit árultak el, hogy az IH az ügyben egyeztetett a Legfőbb Ügyészséggel.

Emlékezetes: ebben az ügyben csaknem hét év nyomozás után tavaly decemberben szép csendben megszüntették a nyomozást, pedig az egykor illetékes minisztérium is 1,6 milliárd forintnyi uniós támogatás visszafizetésére kötelezte az Oszrágos Roma Önkormányzatot, miután csaknem tucatnyi szabálytalanságot állapított meg.

A hatóság 2022 végén jött létre, mostanra pedig már hatvanra bővült a munkatársainak száma.

Ez leginkább vizsgálókat jelent, akik számára a szükséges szervezeti támogató funkciókat is folyamatosan alakítjuk ki a digitális kockázatelemző rendszer és az anonim bejelentés feltételeinek kialakításával párhuzamosan

– idézi a lap az Integritás Hatóság közleményét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik