Élet-Stílus

„Ez konkrétan egy baromság volt” – mondta Kósa L. Adolf, miután Rácz Gergő számon kérte a többiek előtt

A visszajátszott jelenet szerint sem hangzott el az a mondat, amit az énekes sérelmezett a tévés részéről.

A Párharc legutóbbi adásában a versenyzők összegyűltek, hogy Stohl András kihirdesse a nap eredményeit. Ezt megelőzően Rácz Gergő Kósa L. Adolfhoz fordult, hogy elmondja neki, van benne egy apró tüske.

Amikor mentünk be az akváriumba, akkor én feldobtam neked azt, hogy mi lenne, ha úgy tennénk igazságosabbá a játékot, hogy egyszerre megyünk le? Beszámolunk mondjuk egy szempillantással, vagy valamivel, és egyszerre megyünk le a víz alá. És arra te nekem azt mondtad, hogy az lenne az igazságos, ha te nyernél

– mondta az énekes, mire a tévés azt felelte, szerinte félreértett valamit.

A visszajátszott jelenet ugyancsak Kósát igazolta, aki Rácz javaslatára mindössze annyit mondott, nem tartaná korrektnek, ha kiesne, ezért neki kell nyernie a feladatot.

Ez konkrétan egy baromság volt, hogy a Geri számon kérte ezt rajtam, mert el sem hangzott még hasonló sem. Tehát kizárt, hogy ilyet mondjon bárki, aki egy kicsit tud gondolkodni, vagy aki úgy gondolkodik a világról, vagy akár saját magáról, mint én. Nonszensz

– mondta utólag a riportszobában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik