Gazdaság

Új kőolajvezeték építését jelentette be Szijjártó Péter, Szerbia és Magyarország között

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI

Új, mintegy 128 kilométer hosszú kőolajvezeték épül Magyarország és Szerbia, Algyő és Újvidék között az ellátásbiztonság erősítése érdekében – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Belgrádban. A minisztérium MTI-s közleménye szerint a tárcavezető a magyar-szerb gazdasági vegyes bizottság ülését követő sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy a Mol és a Transnafta együttműködésében tervezett csővezeték létesítéséről szóló szerződést a június 20-i kormánycsúcson írják majd alá.

A két állam energiabiztonságának erősítése érdekében emellett megegyeztek arról, hogy az MVM és a Srbijagas közös regionális földgázkereskedő vállalatot hoz létre, illetve arról is, hogy Magyarország idén is százmillió köbméteres nagyságrendben fog földgázt tárolni Szerbiának – tájékoztatott.

Közölte, hogy a szerb energiahálózat korszerűsítésében magyar cégek is részt fognak venni, s menetrend szerint haladnak a munkálatok a két villamos energiahálózatot összekötő interkonnektor kapacitásának megduplázására.

A miniszter szerint

ma nincs magyar energiabiztonság Szerbia nélkül, és nincs szerb energiabiztonság Magyarország nélkül.

Szijjártó Péter közölte még, hogy fontos intézkedésről döntöttek egy „rendkívül bosszantó ügyben” is, mivel a hatmilliárd eurós kétoldalú kereskedelmi forgalom és az emberek közötti szoros kapcsolatok ellenére még mindig elképesztően hosszú a várakozási idő a határállomásokon. Ezért nagy infrastrukturális fejlesztés keretében új, modern határátkelőt hoznak létre Röszke és Horgos között.

Ez Európa egyik legforgalmasabb határátkelőhelye, és azt szeretnénk, ha Európa egyik legmodernebb határátkelőhelye is lenne a jövőben

– fogalmazott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik