Belföld

Angliai autómosóban fogták el a budapesti rablót

Európai elfogatóparancs alapján hozták haza a budapesti rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint a férfi még 2016-ban kétszer is rabolt egy nap alatt.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. november 17-én két férfi megszólított egy szálloda előtt dohányzó férfit a VII. kerületben, és buszjegyre pénzt kértek tőle. Amikor a férfi elővette a pénztárcáját, és átadott nekik ezer forintot, az egyik támadó hirtelen benyúlt a tárcába, és kikapott belőle 40 ezer forintot. Mivel a sértett ezt szóvá tette, tapétavágó késsel megfenyegették, és többször meg is ütötték; majd elfutottak a helyszínről. Még ugyanezen a napon a két támadóból az egyik felszállt az 1-es villamosra, majd késsel egy férfit megfenyegetett, elvette a pénzét és a mobiltelefonját is.

A VII. Kerületi Rendőrkapitányság az egyik esettel kapcsolatban indított eljárást, míg a XI. kerületi Rendőrkapitányság a másikkal, majd megállapították, hogy mind a két ügy elkövetője megegyezik egy 29 éves budapesti férfivel, akit N. Kálmánként azonosítottak, és aki ellen kiadták az európai elfogatóparancsot, majd az ügyeket egyesítették.

A nyomozás derítette ki, hogy N. Kálmán Angliába menekült a hatóságok elől, ahol egy autómosóban helyezkedett el, és ott is dolgozott mindaddig, amíg a brit hatóságok el nem fogták. A budapesti rendőrök 2023. május 3-án az Interpol segítségével Magyarországra hozták.​

A budapesti repülőtéren a VII. kerületi rendőrök a 29 éves férfit kétrendbeli felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett gyanúja miatt őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amelyet a bíróság el is rendelt. N. Kálmán részleges beismerő vallomást tett, azt nem mondta el, hogy ki volt a társa az első rablásnál, így a rendőrök továbbra is keresik az ismeretlen férfit.​

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik