Tech

Kamunak tartja a Holdra szállást Putyin egykori helyettese

NASA / Liaison / Getty Images
NASA / Liaison / Getty Images

Több mint 50 évvel az amerikai Holdra szállást követően is vannak olyan összeesküvés-hívők, akik úgy gondolják, az emberiség eddigi talán legnagyobb teljesítménye csupán megrendezett volt. Ebbe a táborba tartozik az orosz Roszkozmosz űrügynökség korábbi vezetője, Dmitrij Rogozin is – írja az IFLScience.

A politikus a Telegram-csatornáján arról számolt be, hogy amikor 2011-ben miniszterelnök-helyettesi pozícióba került, rögtön a NASA-hoz fordult, hogy elkérje az 1969-es Holdra szállással kapcsolatos hivatalos dokumentumokat. Elmondása szerint azonban válaszul csak egy példányt kapott Alekszej Leonov kozmonauta könyvéből.

Ezt követően 2018-ban, már a Roszkozmosz vezetőjeként ismételte meg kérését, ám a NASA elmondása szerint megint csak elutasította, és figyelmeztették, hogy kérdéseivel veszélyezteti az együttműködésüket.

A mai napig nem világos számomra, hogy az Egyesült Államok a múlt század 60-as éveinek technológiájával hogyan tudta végrehajtani azt a feladatot, ami ma sem megy nekik

— zárta a gondolatsort a politikus. Az orosz társadalom egyébként elég jól rezonál az ilyesfajta összeesküvés-elméletekkel: egy 2020-as tanulmány szerint az ország fele egyetért azzal, hogy a Holdra szállás nem történt meg. Az orosz szakember kijelentései sem okoztak nagy meglepetést, ugyanis nem ez az első alkalom, hogy furcsa megjegyzéseket tesz.

2018-ban, amikor élethez köthető foszfin molekulát találtak a Vénusz légkörében, azt mondta, a bolygó Oroszország tulajdona. Az orosz-ukrán háború kirobbanása után pedig ő volt az a vezető, aki a Roszkozmosz kivonulásával fenyegetett a nemzetközi együttműködésekből – többek közt a Nemzetközi Űrállomás üzemeltetéséből is. Végül azonban őt távolították el a pozíciójából 2022 nyarán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik