Nagyvilág

Két évig aludt együtt halott gyermekével

anya, gyerek (anya, gyerek, )
anya, gyerek (anya, gyerek, )

Halálra éheztette négyéves gyerekét egy brit anya, majd két éven át egy helyiségben aludt a kicsi holttestével – írta meg a manna.ro.

A kicsi holttestét egy ellenőrzés során találták meg, a rendőrséget a szomszédok értesítették. Az elhunyt gyermek a szobájában volt, egy plüssmackó mellett. Ugyanitt aludt az anya, Amanda Hutt is.

A beszámolók szerint a halálra éheztetett gyerek teste kisebb volt, mint egy hathónapos csecsemőé. Mint kiderült, a gyerek 2009-ben halt meg, a testet hónapokkal később találták meg. Az anya még gyermeke halála után is felvette a gyerekek után járó nevelési segélyt.

A nő ellen gondatlanságból elkövetett emberölés miatt emeltek vádat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik