Belföld

27 MDF-es jelöltet kerestek meg fideszes politikusok

Összesen 27 MDF-es képviselőjelöltet kerestek meg 13 megyében fideszes politikusok a kampány során azzal a céllal, hogy fenyegetéssel vagy ígéretekkel próbálják rábírni őket a visszalépésre - mondta Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője. A párt akkor hozza a neveket nyilvánosságra, ha a fenyegetések teljesülnek.

A 27 érintett jelölt beszámolóját az MDF ügyvédnél helyezte letétbe, s a párt abban az esetben lép a nyilvánosság elé, ha bármelyik fenyegetés teljesül közölte Herényi Károly, aki döntést azzal indokolta, hogy meg kívánják védeni jelöltjeiket, valamint nem szeretnék, hogy a kampány hátralevő része erről az ügyről szóljon.

Az MDF-es politikus elmondta, hogy már a jelöltállítás kezdeti szakaszában, az említett 27 eseten kívül is történtek megkeresések, s többen ezért nem vállalták az MDF-es jelöltséget. “A Fidesz a rossz emlékű szocialista +három t+ gyakorlatát hozta vissza, csak itt a t-k jelentése változott némileg: először tapogatóznak, aztán tiltanak, végül támogatásukról igyekeznek biztosítani” – mondta Herényi Károly. Hozzátette: a többi esetben nincsenek olyan bizonyítékok, mint a kalocsai ügyben, de nem kérdőjelezhetők meg képviselőjelöltjeik állításai.


Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében úgy reagált az elhangzottakra: “az MDF gyerekes vádaskodásaival kapcsolatos véleményünket ügyvédi letétbe helyezzük. A Magyar Demokrata Fórumnak továbbra is sikeres választási szereplést kívánunk, a jövőbeni együttműködés reményében”.

Romsics Imre kalocsai MDF-es jelölt korábban hangfelvételt készített arról, hogy Bagó Zoltán fideszes jelölt megfenyegette: veszélybe kerülhet a munkája, az egzisztenciája, ha elindul a választásokon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik