Nagyvilág

Péniszen harapta szomszédját a túl hangos zene miatt

Pedig alig két foga volt az elkövetőnek.

Az angliai Doverben élő, szinte fogatlan Jason Martin szendvicsként harapott rá szomszédja, Richard Henderson péniszére, mert túl hangosan szólt nála a zene, az Xbox-án. A 41 éves férfi először csak SMS-ben kérte szomszédját a zene lehalkítására, ám mivel ez nem történt meg, átment hozzá. A vita azonban elfajult, és szájával megragadta a pizsamában lévő férfi péniszét, és harapdálni kezdte. Martin egészen addig szorította a szájában a 39 éves Henderson férfiasságát, amíg vérezni nem kezdett. Az áldozat péniszét utólag össze kellett varrni.

Martin tagadta a vádakat, és azzal védekezett, hogy még egy lágy tojásba sem tud beleharapni, mivel alig van 2 foga. Amikor a rendőrök kifaggatták, véres szájjal válaszolt, ám állítása szerint csupán a szomszédja verte szájba. „Nem vagyok meleg, nem venném számba egy férfi péniszét, még a gondolatától is irtózom” – jelentette ki. Azt ugyan elismerte, hogy megragadta Henderson heréit, de – mint mondja – egyáltalán nem erősen, mivel nem akarta bántani a szomszédját.

A fogatlan férfit azonban bűnösnek találták, mivel súlyos sérüléseket okozott Hendersonnak, így most börtönbüntetés vár rá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik