Élet-Stílus

„A férjem sírva mondogatta, hogy a gyerekünk nem fog megszületni” – Nyári Diáék légörvénybe kerültek, amikor 30 hetes terhes volt

Az eset óta nem is repül szívesen a színésznő.

A Reggeli egyik mai szegmensében a repülés volt a téma, melyről a korábban légiutas-kísérőként dolgozó Sápi Viviennel és Nyári Diával beszélgettek a műsorvezetők. Utóbbi elmondta, hogy korábban kifejezetten szeretett repülővel utazni, a férjével a tandemugrást is kipróbálták, egy milánói utazás viszont megváltoztatta az extrém dolgokkal kapcsolatos viszonyukat.

Nyári 30 hetes terhes volt, amikor Olaszországba repültek a férjével, a hazaút pedig nem sikerült éppen zökkenőmentesen.

Vihar volt, éjszaka volt, turbulencia volt, végig be kellett kötni az öveket. Mindenki sírt a gépen, vagy röhögött, én azt tapasztaltam, hogy ez a kettő reakció van. Dobálta a gépet a szél, zuhantunk. A férjem is sírt, azt mondogatta, hogy nem fog megszületni a gyerekünk

– emlékezett vissza.

A színésznő-műsorvezető hozzátette: ő a gépen nem borult ki, miután viszont hazaértek, éjjel kettőkör ő is elsírta a magát az ágyban. A szóban forgó út annyira rossz emlékként maradt meg benne, hogy azóta sem ül szívesen repülőre.

Mint mondta, a Celeb vagyok, ments ki innen! idején az egyik legnehezebb dolog, amivel meg kellett birkóznia, az az volt, hogy eljusson, majd haza is repüljön Kolumbiából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik