Belföld

A Munkáspárt 2006 bizonyítaná a „Fidesz-segítséget”

Az érintettek hozzájárulását kérte a "Fidesz-segítség" bizonyítására a Munkáspárt 2006, amely szerdai közleményében azt hangsúlyozta, hogy péntekig vár a beleegyezésre.

A Magyarországi Munkáspárt 2006 péntek délutánig várja a Fidesz-képviselők hozzájárulását ahhoz, hogy a velük készített hanganyagot nyilvánosságra hozhassák. Ha ez nem történik meg, az Országos Választási Bizottsághoz fordulnak. Vajnai Attila, a Munkáspárt 2006 alelnöke kedden közölte, hogy több fideszes képviselőjelölt ajánlott fel segítséget a Magyarországi Munkáspárt 2006-nak az ajánlószelvények gyűjtésében.

A politikus három konkrét esetről számolt be. Elmondta, hogy Tóth András, Vinnai Győző és Hajzer László Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei fideszes képviselőjelölt ajánlott fel segítséget. Az említett beszélgetésekről, és az ezzel kapcsolatos, a Fidesz képviselői által később kezdeményezett egyes telefonhívásokról hangfelvételek készültek. Ezek a hangfelvételek egyértelművé teszik, hogy mi is történt az ügyben.

A Fidesz provokációnak nevezte a vádakat. A három – Vajnai Attila által megnevezett – fideszes képviselőjelölt közleménye szerint nem ők, hanem a Munkáspárt kereste meg a nagyobbik ellenzéki pártot.

Vajnai Attila szerdai közleménye szerint Tóth András röviddel a sajtótájékoztató után nyilatkozott a Klubrádiónak és elismerte, hogy segítséget ajánlott a Magyarországi Munkáspárt 2006-nak az ajánlószelvények gyűjtéséhez, később azonban hozzátette, hogy ezt csak viccből mondta a baloldali jelöltnek. A Fidesz hangsúlyozta: egyetlenegy ajánlószelvényt sem adtak át a Munkáspárt képviselőinek. A rágalmakkal szemben a három megnevezett érintett a közlemény szerint megteszi a szükséges jogi lépéseket a Munkáspárt 2006-tal szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik