Kultúra

Andrea Riseborough miatt változtak nagyot az Oscaron versengő filmeket érintő szabályok

Cindy Ord/VF23/Getty Images for Vanity Fair
Cindy Ord/VF23/Getty Images for Vanity Fair
Az idei gála előtti eset nagy átalakításokat vont magával.

A teljes filmszakmát meglepte Andrea Riseborough Oscar-jelölése, ami miatt az amerikai filmakadémia januárban vizsgálatot indított, így végső esetben akár az is megtörténhetett volna, hogy a jelölést egyszerűen visszavonják – írtuk meg korábban.

Erre végül nem került sor, de egyértelművé vált, hogy változásokra van szükség a kampányok terén: a kutatás során a szakértők a social média-felületeken való kommunikáció, illetve a szavazattal rendelkező akadémiai tagok eléréséhez használt módszerek terén voltak furcsaságok, így most, három hónappal később egy szigorúbb szabályrendszerrel álltak elő – olvasható a The Guardian mai cikkében.

Ezek közt szerepel például az olyan magánrendezvényekre, illetve összejövetelekre vonatkozó korlátozások pontosítása, amelyeken a filmakadémia tagjai is jelen vannak: ezentúl magánszemélyek is rendezhetnek például ilyen nem hivatalos promóciós eseményeket a jelölések támogatására,

stúdiók és cégek azonban nem finanszírozhatják, szervezhetik vagy támogathatják azokat.

Az új szabályozás leszögezi, hogy az akadémia tagjai nem használhatják a közösségi médiát arra, hogy

bátorítsák vagy lebeszéljék a tagokat arról, hogy szavazzanak bármelyik versengő filmre vagy művészre.

A filmakadémia tagjai pedig

ezentúl a médiának sem nyilatkozhatnak nevük elhallgatásával a jelölésekkel kapcsolatban, sem arról, hogy ők kire szavaznának.

A stúdióknak mindezeken túl négy vetítés szervezését engedélyezik csak a jelölési időszakban, a közönségtalálkozók számát azonban nem korlátozzák, feltéve, ha azoknak nincs hivatalos házigazdája.

A filmakadémia kormányzótanácsának tagjaira még szigorúbb szabályozás vonatkozik: ők

semmilyen magánrendezvényt, találkozót vagy vetítést nem szervezhetnek vagy moderálhatnak, kivéve akkor, ha közvetlenül érintettek egy film kapcsán.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik