Belföld

SZDSZ: térjen észre Matolcsy!

Az SZDSZ szerint teljesíthetetlen és felelőtlen a Fidesz kétkulcsos adórendszerre vonatkozó javaslata, amely szerint az általános kulcs 13 százalékos, a felső pedig 15-20 százalék között alakulna – olvasható a párt közleményében.

Abszurd, teljesíthetetlen és felelőtlen adójavaslattal állt elő Matolcsy György, amikor azt mondta: a Fidesz olyan kétkulcsos adórendszert vezetne be, ahol az alsó kulcs 13, a felső 15-20 százalékos lenne – hangsúlyozza az SZDSZ. Az Orbán-kormány volt gazdasági minisztere csütörtökön, a VOSZ gazdasági konferenciáján beszélt a Fidesz javaslatáról.

Az SZDSZ szerint ilyen adótáblát nem lehet bevezetni Magyarországon. „A konzervatívok javaslata ugyanis 500-600 milliárd forintba kerülne. Ez több, mint amennyit egy év alatt összesen költünk például az oktatásra”.

Az SZDSZ nem gondolja, hogy a Fidesz, és személy szerint Matolcsy György ezt akarná, hanem szerinte „a konzervatívok csak kampányígéretnek használják az adócsökkentést: valójában nem csökkentenék az adókat, ahogyan nem tették akkor sem, amikor módjuk lett volna rá. (…) Azt kérjük Matolcsy Györgytől: térjen észre! Kampányígéretek helyett térjen vissza korábbi álláspontjához, s támogassa inkább a liberálisok által is javasolt egykulcsos adó bevezetését” – zárul a közlemény.


Tállai András, a Fidesz adócsökkentési programszóvivője közleményében úgy reagált az SZDSZ kijelentéseire: míg a Fidesz világos és egyértelmű adócsökkentő programot ajánl az embereknek, az SZDSZ ismét adót akar emelni, hiszen az általa javasolt egykulcsos adó általános áfanövekedést jelentene, valamint személyi jövedelemadó-emelkedést mindenkinek, aki 160 ezer forintnál kevesebbet keres havonta. Hozzátette: a Fidesz gazdaságélénkítő programjával érhető csak el, hogy négy év alatt 500 ezer új, jelentős részében részmunkaidős, adóbefizetést is jelentő munkahely jöjjön létre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik