Belföld

Betörtek az MSZP vasvári irodájába

Betörtek az MSZP vasvári szervezetének irodájába, ahonnan egy lemezkazettában a pártszervezet tagnyilvántartását, valamint többszáz kopogtatócédulát és választási plakátokat vittek el.

„Egy lemezkazettát loptak el, amiben 500-530 kitöltött kopogtatócédula és 20 ezer forintnyi kézpénz volt, egy szekrényből pedig 130-140 darab választási plakát is eltűnt” – közölte Márkus Imre, a választókerület szocialista országgyűlési képviselőjelöltje. Hozzátette: a betörést március 15-én reggel fedezték fel, értesítették a rendőrséget, amely helyszínelést tartott.

A szocialista politikus elmondta már több mint egy hónapja összegyűjtötték a szükséges mennyiségű kopogtató cédulát, ezek alapján február 17-én regisztrálta őt a választókerület választási bizottsága.
   
Nemény András, az MSZP Vas megyei szervezetének alelnöke arra hívta fel a figyelmet a tagnyilvántartás megszerzésével az adtok illetve kopogtató cédulák illetéktelen felhasználója esetleg olyan hamis ajánlásokat adhat le, amelyeken ugyan az a név és lakcím szerepelhet, mint a Márkus Imrére már leadottak. Megfogalmazása szerint a választási bizottság ilyen esetben mindkét érintett jelöltre leadott kopogtató cédulákat érvénytelenítheti.

Szalai Ferenc, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI érdeklődésére megerősítette, hogy az ügyben nyomozás indult. Az MTI rendőrségi forrásból származó, hivatalosan egyelőre meg nem erősített értesülése szerint nemcsak az MSZP irodájába törtek be, hanem a helyben „Béke háznak” nevezett épület más helyiségéit is felfeszítették, ahonnan a betörők értékeket, például ruhaneműt is elvittek. Az épületben található többek között a Máltai Szeretetszolgálat, a helyi polgárőr szervezet, illetve az egyik kisgazda párt irodája is, ahová az értesülés szerint szintén betörtek. Az értesülést később Orbán Péter megyei rendőrfőkapitány is megerősítette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik