Tech

Ezért merülhet gyorsabban a Teslák aksija

William WEST / AFP
William WEST / AFP

Az elmúlt években fellendült az elektromos autók iránti kereslet, amelyben elvitathatatlan érdeme van Elon Musk cégének, a Teslának. Bár az austini cégnek több millió visszahívást kellett eszközölnie különböző hibák miatt, az akkumulátor kapcsán eddig relatíve kevés panaszt lehetett hallani. A Business Insider szerint azonban több eset is volt télen, amikor a hideg időjárás miatt többet kellett tölteni az autókat.

Xaviar és Alice Steavenson decemberben a floridai Orlandóból indult útnak a kansasi Wichitába egy, a Hertztől bérelt Teslában. Elmondásuk szerint a hideg idő miatt eljutottak odáig, hogy az akkumulátor gyorsabban lemerült, mint ahogy töltődött. A 2260 kilométeres út első két és fél órájában nem kellett tölteni a kocsit, ezt követően viszont egyre rövidült a töltések közötti idő.

Nagyjából egy-másfél óránként meg kellett állnunk, hogy egy órát töltsük. Aztán a töltési idő másfél órára nőtt, majd két órára.

A töltés alkalmanként így 25-30 dollárba (8500-10 ezer forintba) került, ezt napi hatszor kellett megtenniük. Az autókölcsönző szerint a bérlésnek és a töltésnek alapvetően olcsóbbnak kellett volna lennie, mint egy benzines autónál, ám a testvérek szerint ez végül nem volt igaz. Amikor felhívták a céget, elmondásuk szerint az ügyintéző azt mondta: többen is panaszkodtak töltéssel kapcsolatos hibára aznap.

Egy 44 éves rádiós műsorvezető a kelet-virginiai Lynchburg városából a lapnak elmondta, neki is voltak hasonlóan negatív tapasztalatai. Karácsony előtt a Model S járműve mínusz 7 Celsius-fokos időben nem akart tölteni. Az Insider felkereste a Teslát, azonban választ nem kaptak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik