Belföld

Halálra égett egy beteg a Szent Margit Kórházban: „Csak az időt akartam megnézni az öngyújtóval”

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Gondatlan emberölés vétsége miatt állítja bíróság elé a Fővárosi Főügyészség azt az 57 éves férfit, aki két évvel ezelőtt tüzet okozott a Szent Margit Kórház egyik kórtermében. Az eset során a 73 éves, ágyhoz kötött betegtársa olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy rövid időn belül meghalt.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a vádlott beismerte a bűnösségét és úgy nyilatkozott, hogy az öngyújtó lángjával akarta megnézni a telefonján, hogy mennyi az idő. A férfi akár öt év fogházat is kaphat, ha bűnösnek mondja ki a bíróság.

A vádirat szerint 2021 április elsején szállították be a terheltet a Bécsi úton lévő kórházba, ahol koronafertőzés miatt a COVID Osztályon helyezték el egy kétágyas kórteremben. A mellette lévő betegágyon feküdt egy 73 éves férfi, aki egészségi állapota miatt korlátozva volt a mozgásában, és beszélni sem tudott. Ahogy a vádlott, úgy ő is oxigéntámogatásban részesült.

ugyeszseg.hu

Az 57 éves férfi ebben az időben dohányzott, ezért cigaretta és öngyújtó is volt nála. Az ominózus reggel az ágyán ülve elővette az öngyújtóját és meggyújtotta.  Ennek hatására meggyulladt az ágyneműje, amit észlelve, 2-3 perc elteltével, hangosan segítségért kezdett kiáltani. A szakápolók meghallották a kiabálást és nyomban odafutottak a kórteremhez, s megkezdték a tűz oltását, valamint az osztályon fekvő betegek kimenekítését és segítséget hívtak.

A vádlottat az egyik ápoló lerántotta a földre, aki ezután magától kikúszott a folyosóra. A lángok gyorsan átterjedtek az egyes berendezési tárgyakra is. Az ápolók nem tudták kitolni és kihozni a kórteremből a későbbi áldozatot, ezért egy újabb kézi tűzoltó készülékkel igyekeztek megfékezni a lángokat.

ugyeszseg.hu

A helyszínre riasztott rendőrök rövid időn belül megérkeztek, majd két rendőr behatolt a még égő kórterembe, az ágyában fekvő beteget a karjukba emelve kihozták és átadták a mentőknek, a kiérkező tűzoltók pedig eloltották a tüzet. A súlyos égési sérüléseket elszenvedett beteget a mentők kórházba szállították, de az azonnali és szakszerű orvosi ellátás ellenére is pár órán belül meghalt. A vádlott maga is súlyos égési sérüléseket szenvedett.

A rendőröknek és ápolóknak összesen 36 beteget kellett biztonságos helyre menekíteniük a tűz miatt, a kórterem berendezési tárgyaiban és eszközeiben pedig több mint 15 milliós kár keletkezett. A gondatlanságból elkövetett emberölés vétségével vádolt férfi akár öt év fogházat is kaphat,

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik