Élet-Stílus

Nádai Anikó: Az anyaság egy folyamatos kudarcérzés

RTL
RTL
A nehézségek ellenére is úgy érzi, jól csinálja.

Nádai Anikó a minap az RTL stábjának adott villáminterjút: a kérdezz-felelekben egyebek között azt is elárulta, milyen volt az első találkozásuk a vőlegényével, Hajmásy Péterrel.

Az volt benne a szép, hogy nagyon komolytalannak indult, hiszen igazából egyikünk se akart szerintem semmit a másiktól. Ezért nem voltak játszmák, nem akart senki se megfelelni a másiknak, és nagyon őszintén önmagunkat tudtuk adni, és így éreztük igazán jól magunkat egymás társaságában. Szerintem ez volt az a pont, amikor már tudtuk, hogy mi együtt is maradunk. Az első pillanatban

– emlékezett vissza a műsorvezető.

Nádai az anyasággal kapcsolatban is kapott kérdéseket: mint mondta, végtelen boldogság töltötte el, amikor megtudta, hogy kisbabája lesz, de egyben meg is ijedt, hiszen tudta, egy életen át tartó felelősség vár rá. Ami pedig a nehézségeket illeti, a műsorvezető a következőt nyilatkozta:

Olyan világban élünk, ahol folyamatosan behatások érnek minket, akár a közösségi médiát nézzük, akár a barátainkat: folyamatosan mondják, hogy akkor vagy jó anya, ha például vasalod a gyereked ruháit, hogyha ezzel eteted, mert azzal nem szabad. Igazából az ember kicsikét mindent egy kudarcnak él meg, aztán van az a helyzet, hogy a szomszéd gyereke már felállt, a tiéd még nem is kúszik, folyton hasonlítgatjuk egymáshoz. Tehát igazából az anyaság, az egy folyamatos kudarcérzés. De hála istennek én azt tudom mondani, –levonva a konklúziót az első kisfiam után tudom – hogy szerintem ha odaálok egy bizonyos napon az elé a kapu elé, akkor én meg tudom majd veregetni a vállamat és azt tudom mondani, hogy mindent megtettem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik