Belföld

Belső puccs készül Orbán ellen?

A Fidesz kommunikációs vezetőjének, Deutsch-Für Tamásnak a „hibáit" szedte csokorba legutóbbi számában a Magyar Demokrata. A hetilap főszerkesztője arra figyelmeztette Orbán Viktort, hogy a polgári erők néhány idiótája miatt elvesztheti az országgyűlési választást.

A lap csütörtökön utcára került számában szó szerint közölte annak az interjúnak a befejező részét, amelyet hétfőn a TV2 kereskedelmi televízió Mokka című reggeli műsorának vezetője készített Deutsch-Für Tamással. A fideszes politikus ebben Havas Henrik egyik kérdésére kijelentette, hogy Kövér László, a Fidesz országos választmányának az elnöke leszögezte: a Demokratának soha nem fog nyilatkozni, mert a lapban származási kérdésekkel foglalkozó cikk jelent meg. A Magyar Demokrata legutóbbi számának címoldalán Kövér László fényképe látható, mivel a lap hosszú interjút közölt a Fidesz vezető politikusával.

A magát konzervatív hetilapként meghatározó Demokrata saját televíziójának felvételére hivatkozva írta meg egy másik cikkben, hogy Deutsch-Für Tamás tévedett, amikor azzal vádolta meg a szocialista kormányfőt, hogy „bemutatott” az őt kifütyülő embereknek.

Idióták miatt veszíthet a Fidesz

„Ha az áprilisi választásokat azért nyeri meg a posztkommunista bűnszövetkezet, mert a polgári erők néhány idiótája kötelességének érzi, hogy hibát hibára halmozzon, akkor jó ha tudja, hogy eme idióták, ha százezer évig élnek sem lesznek képesek vezekelni azért a bűnért, amit a magyarság ellen követnek el” – írta a főszerkesztő.

Deutsch-Für Tamás mellett a hibát hibára halmozók között említette a Magyar Vizsla levonatát a Fidesz-székházból elfaxoló aktivistát, a reklámlevelet „hisztériásan túlreagáló Simicska Lajost”, valamint az MSZP számítógépére „éjjel bekukkantó és onnan adatokat ellopkodó Fidesz-alkalmazottakat”.

A szerző azt a kérdést is feltette: „És miért van az, hogy egyre több emberben alakul ki az a gyanú, hogy ennyi baklövés már nem lehet véletlen? Hogy valakik belülről puccsal akarják önt megbuktatni: inkább ne nyerjen.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik