Sport

Meghalt a férfi, aki 30 éve hátba szúrta Szeles Mónikát

DPA/ARD/NDR / AFP
DPA/ARD/NDR / AFP

68 éves korában meghalt Günter Parche, aki 1993-ban a hamburgi tenisztornán hátba szúrta Szeles Mónikát.

A Stuttgarter Zeitung azt írja, Parche már tavaly augusztban elhunyt egy nordhauseni idősek otthonában, de a halálhírt csak most közölték a híroldalak.

Szeles a hamburgi verseny negyeddöntőjében a svájci Manuela Maleeva ellen játszott, amikor a második játszmában, 4:3-as vezetésénél a pihenő során előrehajolt a törülközőjéért (más források szerint a vizespalackért). A világranglistát vezető, 19 éves Szeles éles fájdalmat érzett a hátában, mint kiderült, Parche egy csontozó késsel szúrta meg a lapockái között, a penge majdnem négy centi mélyre hatolt.

„Abban a szempillantásban hátranéztem, és egy baseballsapkában álló embert láttam, aki két kézzel fog egy kést, és arra készül, hogy még egyszer megszúrjon. Az arca vörös volt” – idézte a Szabad Magyar Szó az újvidéki születésű Szelest.

A teniszezőt kórházba szállították, Parchét pedig letartóztatták.

A férfi a tettét azzal indokolta, hogy hatalmas rajongója volt Steffi Grafnak, és azt szerette volna elérni, hogy Szeles hosszú időre kiessen, a német klasszis pedig visszakerüljön a világranglista első helyére.

Parche mindössze hat hónapot töltött börtönben, majd a bíróság megállapította, hogy mentálisan nem beszámítható, így két év felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Szeles csak 1995-ben tért vissza a pályára, és többé nem indult németországi versenyen.

A merénylet lelkileg alaposan megroppantotta, pánikrohammal, depresszióval, valamint ételfüggőséggel küzdött, és korábbi nyolc Grand Slam-sikeréhez már csak egyet tudott hozzátenni, 1996-ban az Australian Opent nyerte meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik