Belföld

Videón, ahogy közúton motorozik egy négyéves kisfiú Egerben

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Közúton motorozott egy négyéves kisfiú Egerben. Konkoly Thege László, a Heves Vármegyei Főügyészség szóvivője az esettel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a gyereket vezetni engedő apa beismerte tettét, és az Egri Járási Ügyészség a büntetőeljárás feltételes ügyészi felfüggesztéséről határozott.

A férfi 2020 tavaszán adta oda az 50 cm3–es benzinmotoros járművet a kisfiának azért, hogy azzal közlekedjen Eger egyik forgalommentes, csendes utcájában. A gyermek a közlekedés során védőfelszerelést, és becsatolt bukósisakot viselt, baleset pedig nem történt. A fiút folyamatosan követte az apja egy másik motorral.

A kiskorú által vezetett jármű segédmotor-kerékpárnak minősül, mely egyébként éppen kisgyermekek részére készült azért, hogy a motorkerékpár vezetésében jártasságot szerezhessenek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy azt közúton is vezethetik, mert a négyéves gyermek a kora miatt nem alkalmas erre. Az apa azzal, hogy gépi meghajtású jármű vezetését a közúton arra alkalmatlan személynek engedte át, elkövette a járművezetés tiltott átengedésének vétségét.

Az ügyészség mérlegelte az ügy körülményeit, és ez alapján látott lehetőséget és megoldást a bírósági eljárás elkerülésére. Az ügyészi felfüggesztés időtartamát egy évben állapította meg. Ha eredményesen telik el ez az idő, akkor megszüntetik az eljárást az apával szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik