Nagyvilág

„Olyan volt, mint egy földrengés” – beomlott egy parkolóház felső emelete Manhattanben

AFP
AFP

Részben összeomlott kedden egy parkolóház Manhattanben, egy ember életét vesztette, legkevesebb öten megsérültek – közölte Eric Adams New York-i polgármester. A CBS News amerikai hírtelevízió a mentőszolgálatokra hivatkozva korábban három sérültről számolt be, illetve arról, hogy félő, hogy emberek rekedhettek a romok alatt. A hírtelevízió tudomása szerint a parkolóház felső emelete omlott be. Felvételeken felborult autókat lehetett látni a betontörmelék között.

Olyan volt, mint egy földrengés

– mondta Liam Gaeta, a közeli Pace Egyetem egyik diákja.

A New York városi tűzoltóság közleménye szerint a tűzoltókat egyelőre nem engedik közvetlenül a helyszínre, mivel aggályos az épület szerkezeti stabilitása. Időközben a mentőszolgálatok igyekeznek tisztázni, hogy valaki az épületben rekedhetett-e.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik