Sport

„A kézilabda halálát jelentheti, ha ez sűrűbben fordul elő” – súlyosan megsérült az NB I leggólerősebb játékosa

mksz.hu
mksz.hu

Melnicsuk Viktor, a férfi kézilabda NB I góllövőlistájának vezetője, a Sport36-Komló játékosa súlyos sérülés miatt a mostani idényben már nem léphet pályára.

A baranyaiak szombaton házigazdaként 27-27-es döntetlent játszottak a Budakalásszal, de a korábbi magyar utánpótlás-válogatott irányító már a hatodik percben kivált a játékból, mert

Dávid Máté ütése következtében agyrázkódást szenvedett és eltörött az orrcsontja.

A vétkes játékost piros és kék lap helyett csupán kétperces kiállítással büntették a játékvezetők, írja az MTI. Az csak a további orvosi vizsgálatok után, ezen a héten dől el, hogy szüksége lesz-e műtétre a sérült kézilabdázónak.

Marosán György, a Komló vezetőedzője a távirati irodának felidézte, hogy nagyon rosszul kezdődött számukra a mérkőzés, ziccereket hibáztak, az ellenfél kapusa megbabonázta őket, ezért gyorsan ötgólos hátrányba kerültek.

Ezután egy másik sportágból kerültek elő jelenetek, márpedig a kézilabda halálát jelentheti, ha ez sűrűbben elő fog fordulni

– utalt Melnicsuk súlyos sérülésére a szakvezető, aki kiemelte csapata erejét, amit az bizonyított, hogy egy ilyen súlyos eset után nem estek össze, hanem sikerült kiharcolniuk egy döntetlent.

Hozzátette, miután elveszítették a vezéregyéniségüket, az első félidőben stabilizálni kellett a játékukat. A szünetben próbálta nyugtatni a kedélyeket, és egy olyan szerkezetre átállítani a csapatát, amit gyakoroltak, de Melnicsuk nélkül nagyon nehéz alkalmazni.

„Nehezen használom azt a kifejezést, hogy igazságos döntetlen, mert nem tudom, az igazság szó megjelenhet-e egy olyan mérkőzés után, ahol ilyen jelenet történt a hatodik percben. Ezt az eredményt sikerként kell megélnünk, mert hihetetlen hullámvasút volt ez a találkozó számunkra érzelmileg” – magyarázta Marosán.

Közölte, az első számú irányítójukra – aki eddig 21 meccsen 128 gólt lőtt – biztosan nem számíthatnak a szezon hátralévő részében, ezért újra kell építeniük a támadójátékukat, mindenkinek több felelősséget kell vállalnia, és bizonyos dolgokat át kell szervezniük.

„Nem dőltünk hátra azért, mert bennmaradtunk, nem nyugodtunk meg, illetve nem keseredtünk el annyira Viktor elvesztése miatt, hogy innentől kezdve tét nélkülinek tekintsük a meccseket. Arról álmodozom, hogy a kilencedik vagy a tizedik helyet meg tudjuk szerezni, ez a célunk” – közölte Marosán, aki korábban csak női csapatokat irányított, Komlón február 20-án nevezték ki vezetőedzőnek.

Csapata jelenleg a tizedik helyen áll a tabellán, és még öt mérkőzése van hátra. Marosán mérlege három győzelem, egy döntetlen és két vereség a komlói kispadon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik