Tech

Elindult a Juice, távoli holdakat céloz meg Európa

Elindította az Európai Űrügynökség (ESA) kiemelt jelentőségű tudományos űrmisszióját, ez lesz az első alkalom, amikor európai űreszköz veszi célba a Naprendszer külső tartományát – írj a Space.com. A küldetés mérföldkő az ESA történetében.

Az ESA Jupiter Icy Moons Explorer (Juice) űrszondáját magyar idő szerint április 14-én bocsátották fel egy Ariane-5 rakétával a francia guyanai Kourouból. „Nagy nap ez az európai űrtudomány egésze, az ESA számára” – mondta Michel Blanc, a Francia Asztrofizikai és Bolygótudományi Kutatóintézet munkatársa és a NASA Juno Jupiter-missziójának társkutatója a Space.comnak.

A Juice küldetése a korábbi Jupiter-missziókra épül, és a Galilei-holdakra, a Ganymedesre, az Europára, illetve a Callistóra összpontosít.

Az érintett objektumok valamelyikén akár az élet is kialakulhatott. A szonda tíz tudományos műszere segítségével igyekszik megerősíteni, hogy folyékony vízből álló óceánok rejtőznek ezen égitestek jeges felszíne alatt, emellett az élet számára szükséges körülményeket, anyagokat is keresni fogja. Az űreszköz a tervek szerint 2031-ben érkezik meg a Jupiter rendszerébe.

POOL ERIC LALMAND / BELGA MAG / Belga via AFP Ünneplés az irányítóközpontban.

Gabriele Redigonda, a bécsi Európai Űrpolitikai Intézet (ESPI) szakértője szerint a küldetés összetett és nehéz. A kutató úgy látja, hogy a misszióval vállalt kockázat nagy előrelépést jelenthet az ESA tudományos missziókkal kapcsolatos megközelítésében.

A Juice emellett felkeltheti az európaiak érdeklődését az űrkutatás iránt, a Ganymedesről készített nagy felbontású képek például sokakat ámulatba ejthetnek majd. A szonda létrehozásával ráadásul járulékos, egyéb területeken is hasznos technológiák is megszülettek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik