Belföld

Megszaporodtak a strandi lopások a Balatonnál

Öt százalékkal mérséklődött a Balaton-part veszprémi szakaszán elkövetett bűncselekmények száma az idei szezonban, viszont megszaporodtak a strandi lopások – mondta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság közbiztonsági igazgatója.

Váradi Károly ezredes közlése szerint tavaly 1174 bűncselekményt követtek el a Balaton veszprémi oldalán, idén pedig 1120 bűneset fordult elő. Ezek döntő többsége besurranásos vagy betöréses lopás, illetve strandi tolvajlás volt – tette hozzá. Tájékoztatása szerint a strandi lopások száma a tavalyi 38-ról 47-re emelkedett, ami 23,7 százalékos növekedést jelent, szerinte figyelmeztetőbb azonban az a tény, hogy Balatonfüreden például 50, Balatonalmádiban pedig 27 százalékkal emelkedett a strandi lopások száma.

Különösen júniusban volt feltűnő ezek megszaporodása, majd a rendőrség és a strandüzemeltetők intézkedései nyomán a későbbiekben egyre kevesebbszer fordult elő ilyen bűneset – fűzte hozzá.

Horváth Imre ezredes, Veszprém megye megbízott rendőrfőkapitánya a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: idén „a kemény bűnözők nem érkeztek le a Balaton-partra”, így kiemelkedően súlyos bűncselekmények nem fordultak elő.

A megbízott főkapitány is a strandi lopások „megugrását” tartotta figyelmeztetőnek, majd arra utalt, hogy módszert váltottak a gépjárműtolvajok; korábban ugyanis a nagy értékű személykocsikat külföldre vitték és eladták, ám most már az a jellemzőbb, hogy a lopott autókat szétszerelik, és alkatrészenként értékesítik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik