Gazdaság

Ötödére zuhant az új támogatott lakáshitel-szerződések összege februárban

Kummer János / 24.hu
Kummer János / 24.hu

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint februárban mindössze 7,1 milliárd forintnyi szerződést kötöttek az arra jogosultak, amely kevesebb mint az ötöde az egy évvel korábbi 39,5 milliárd forintnak – írta a vg.hu. A portál szerint ilyen alacsony piaci aktivitásra legutóbb két évvel korábban, a koronavírus-járvány harmadik hulláma előtt akadt példa. Vagyis a támogatott lakáskölcsönöket is mélyen érintette a lakossági hitelpiac év eleji mélyrepülése. A támogatott kölcsönök súlya is jelentősen csökkent éves összevetésben az új lakáshitel-szerződéseken belül: a 2022 első két hónapjában mért 36,9-hez képest már csak 24,8 százalékot ért el.

A támogatott lakáshitelek havi szerződéses összege egyébként tavaly áprilisban érte el a csúcsát: akkor 75,1 milliárdos volument mért az MNB, amire korábban még nem akadt példa. Az éves adatokat vizsgálva pedig egyértelműen 2022 volt a támogatott lakáshitelek legszebb időszaka a kamattámogatott hitelek 2001-es bevezetése óta – tavaly ugyanis 456,5 milliárd forintnyi lakáscélú hitelhez kapcsolódott valamilyen állami támogatás, amely az összes új kihelyezés több mint 38 százalékát jelentette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik