A Mfor.hu-n, a Nyugdíjas Árkosárát a Központi Statisztikai Hivatal életszínvonal statisztikája alapján számolják 21 féle boltban kapható termékből. Áprilisban kimutatták, hogy jelenleg mérséklődik az árindex. Ez nagyban köszönhető annak, hogy néhány tételnél már jelentős olcsóbbodás mutatkozik havi szinten. Legnagyobb mértékben a párizsi ára zuhant, egy hónap alatt 29,4 százalékkal, 23,2 százalékkal pedig a tejföl ára esett. Ettől elmaradó mértékben, de jóval olcsóbb lett áprilisra a narancslé és a sajt is, előbbi 13,9, utóbbi 10,7 százalékkal kerül kevesebbe, mint márciusban.
Akad azonban két tétel is, mely gyakran kerül a nyugdíjas vásárlók kosarába és változatlanul emelkedik az áruk. A sütés-főzés alapjaként szolgáló liszt 16 százalékkal kerül többe, mint márciusban, átlagosan 228 forintot kell adni a kilójáért, a joghurt pedig 14,9 százalékkal drágult egy hónap alatt.
Éves bázison azonban továbbra is brutális mértékű áremelkedéseket mutat a felmérés. De előbb egy jó hír: éves bázison 5,1 százalékkal csökkent egy termék, a párizsi ára. Akad több olyan termék is, melynél még mindig 50 százalékot bőven meghaladó az infláció a boltok adatai alapján. 86,8 százalékkal drágult a kenyér tavaly áprilishoz képest, és ettől alig marad el a tej áremelkedése, ami 80,9 százalékos volt (az Árkosárban ugyanis a nem árstopos 1,5 százalékos zsírtartalmú változat szerepel).
Brutálisan drágul a joghurt is, 74 százalékkal kell többet adni érte, mint egy évvel ezelőtt. Az árstopos tojás ára 67,7 százalékkal ment fel, a száraztésztáé 63,9, a rizsé pedig 61,3 százalékkal, s a tejföl drágulása is az 50 százalék feletti tartományban van, 53,5 százalékkal többe kerül most, mint egy éve.
Nominálisan havi szinten 1143 forinttal kevesebbet kell kiadniuk a nyugdíjasoknak egy havi nagybevásárlás során, míg tavaly áprilishoz képest ez 7493 forinttal jobban terheli a pénztárcákat.