Gazdaság

Ötmilliós bírságot kapott a Digi

tévé (televízió, )
tévé (televízió, )

A Digi Kft. az előfizetők értesítése nélkül, a vállalt határidő előtt, jogsértő módon távolított el egyes televíziós csatornákat programcsomagjaiból, ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) ötmillió forint bírsággal sújtotta.

Az előfizetők védelmében az NMHH hivatalból indított vizsgálatot, miután sokan jelezték, hogy a szolgáltató egyik napról a másikra távolította el a kábel- és műholdas csomagjaiból a Discovery-csatornákat – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága szerdán.

Az NMHH a vizsgálat során megállapította, hogy a Digi több szempontból sem a jogszabályoknak megfelelően járt el.
A szolgáltató nem tartotta be saját általános szerződési feltételeit, emiatt rosszul jártak azok az előfizetők, akik abban a hiszemben szerződtek a szolgáltatóval, hogy az általuk kedvelt csatornák legalább a szolgáltató által vállalt ideig biztosan a választott csomagban maradnak – áll a közleményben.

Azzal pedig, hogy a változásról nem értesítette őket előre, megfosztotta az előfizetőket attól a lehetőségtől, hogy a változásra felkészüljenek, és még időben egy másik szolgáltatóra váltsanak.

A Digi Kft. emellett az NMHH irányában fennálló bejelentési kötelezettségének is késve tett eleget, mivel a programcsomag átalakítását a változtatások bevezetése előtt 30 nappal jeleznie kellett volna a hatóságnak.
A szolgáltatónak honlapján kell egy tájékoztató közleményt közzé tennie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik