A kkv-réteg ösztönzését a beszállítói réteg növelésével kívánja támogatni a kormány. Emellett a fizetésképtelenség felszámolásával a körbetartozást próbálja megszüntetni a program. Ezzel egy időben a jogi háttér szigorítása, valamint a rosszhiszemű vállalkozók kiszűrése is részét képezi a változtatásoknak.
Az induló vállalkozások, pályakezdők részére lehetővé teszik, hogy támogatást, hitelt és tőkét együttesen nyújtó csomaghoz jussanak. Az állami exporttámogatások legnagyobb kedvezményezettjei a terv szerint a kkv-k lesznek. Ezen felül létrehozásra kerül majd egy regionális tőkealap, mely az uniós, a kormányzati és a magántőke közvetítését egyidejűleg oldja meg.
Üdvözölt lépések
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) üdvözli a reformelképzeléseket, közölte Vadász György, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara általános alelnöke. Fontos a szolgáltató állami gondolkodásmód elsajátítása, a jelenlegi bonyolult önkormányzati rendszer megváltoztatása, valamint a régiók rendszerének létrehozása, tette hozzá Vadász.
Az úgynevezett szolidaritási hozzájárulás, egy újfajta adónem lenne, mint a luxusadó. A költségvetés stabilitásának mielőbbi elérése érdekében bevezetésre kerülő adó is elfogadható a BKIK számára. Azt azonban, hogy hol lesz meghúzva a határ, milyen kiskapuk lesznek benne, még nem tudni, summázta véleményét az alelnök. Majd hozzátette, a BKIK ragaszkodik a tudatosan, társadalmi vita során kialakított álláspontokhoz, és attól nem térne el.
Babarczy Eszter: Senkinek sem ajánlom, hogy olvassa a könyveimet
Nyíltan beszél betegségéről, a bipoláris zavarról. Új könyve egy vidéken élő cigány lány és egy neki segíteni próbáló, pesti értelmiségi nő kapcsolatáról szól. Miért sötétek és szomorúak a könyvei, mennyit lehet segíteni valakinek kitörni a mélyszegénységből, és mi a legijesztőbb a meghalásban? Interjú Babarczy Eszterrel.