Sport

Nagy veszprémi győzelem Madridban

Nagy László (nagy lászló, zubai szabolcs, mkb veszprém, pick szeged, )
Nagy László (nagy lászló, zubai szabolcs, mkb veszprém, pick szeged, )

Nagy László vezérletével nyert 27-26-ra az MKB Veszprém férfi-kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája harmadik fordulójában.

A Veszprém hibátlanul, két győzelemmel a zsebben utazott Madridba, ahol az egy-egy győztes és vesztes meccsel álló Atlético fogadta a magyar együttest. Kissé kapkodóan indult a két együttes mérkőzése, majd a hazaiak vették át a kezdeményező szerepét, Nagy László jó játéka kellett ahhoz, hogy pariban tartsa az MKB-t.

A félidő második felében már a Veszprém játszott jobban, a magyarok előbb egyenlítettek, majd több ízben a vezetést is megszerezték, igaz az Atlético rendre visszakapaszkodott egálra. A felvonás végén Császár révén kettőre nőtt a különbség, Antonio Carlos Ortega csapata 15-13-as fórból várhatta a folytatást.

A második felvonás eleje kevés gólt hozott, a Madrid azonban többet dobott ebben az időszakban, így a 43. percben egyenlített is a házigazda, és hiába Jamali gólja, az Atléti fordítani is tudott. Az utolsó öt percnek kétgólos hátrányban vágott neki az MKB, majd Nagy László találataival egyenlítenie és fordítania is sikerült – ehhez kellett az is, hogy Alilovic hetest védett bő egy perccel a vége előtt. Az utolsó pillanatokban sikerült megakasztani a Madrid támadását, a meccset emberelőnyben befejező Veszprém így a nagy rivális otthonában is megőrizte hibátlan mérlegét. Az MKB története során először nyert a Madrid vendégeként.

Nagy László tíz góljával a mezőny egyik legjobbja volt.

Eredmény – Bajnokok Ligája, férfiak, 3. forduló, B csoport
Atlético Madrid (spanyol) – MKB Veszprém 26-27 (13-15)
A magyar góllövők:
Nagy L. 10, Jamali 5, Iváncsik T. 4, Oneto 3, Császár 2, Laluska 1, Rodriguez 1, Ugalde 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik