„Alulírott Tarlós István felszólítom a Jobbik, valamint a MIÉP pártokat és képviselőjelöltjeiket, hogy haladéktalanul vegyék le nevemet szórólapjaikról, kiadványaikról. Visszautasítom, hogy a szélsőjobboldal pártjai engem nevezzenek meg főpolgármester-jelöltként. A MIÉP-pel és a Jobbikkal semmilyen módon nem vállalok közösséget, nézeteiket elutasítom. Nem értek egyet azzal sem, hogy az engem jelölő Fidesz, MIÉP- és Jobbik-jelölteket is támogat az önkormányzati választáson” – többek között ez áll a SZDSZ által megfogalmazott nyilatkozatban, amellyel véleményük a Fidesz támogatását is bíró főpolgármester-jelölt elhatárolódhatna a szélsőjobboldaltól.
A szabad demokraták szerint ugyan Tarlós István az utóbbi időben több fórumon kikérte magának, hogy a Jobbik jelöltje lenne, azonban Balczó Zoltán Jobbik-alelnök arról nyilatkozott, hogy Tarlós győzelme esetén pártja „a jelenleg kialakuló, szélesebb körű, Fidesz vezette budapesti összefogás részese” lehet, míg Óbudán a helyi MIÉP-es jelölt is őt ajánlja főpolgármesternek.
„Ha Tarlós István valóban csak a jobboldal és nem a szélsőjobboldal jelöltje akar lenni, a feladata egyszerű: írja alá nyilatkozatot, és ez azonnal tisztázza őt a szélsőséges pártokkal való kapcsolat közvéleményben felmerült gyanúja alól” – írta közleményében az SZDSZ.
Az MTI megkereste Tarlós Istvánt, aki azt közölte: egyelőre nem kapta meg a levelet, illetve a nyilatkozatot. Miután újságírók ismertették vele az SZDSZ kérését, Tarlós István azt kérdezte: nem tudom jól értem-e, hogy egy, az SZDSZ által fogalmazott szöveget kellene aláírnom? Mint mondta, egy ilyen felszólítás nem egyezik a logikájával. Közölte, ő is fogalmazni fog a napokban egy nyilatkozatot, aminek aláírására felszólítja majd Demszky Gábort.
