Mind a két csapat búcsúzott a hétvégén az EHF-kupában, azonban az élet nem áll meg, szerdán már a magyar élvonalban várt bajnoki a felekre, ráadásul egymás ellen. A Tatabánya várta kedvezőbb helyzetből a bajnokit, majd az első harminc percben megnyugtató előnybe került, 8-16-al fordultak a csapatok.
A második félidő elején már 10-20-at is mutatott az eredményjelző, azonban a Balatonfüred nagy hajrát indított és feljött riválisára, sőt, majdnem egyenlítenie is sikerült. Végül a vendégek megtartottak egy gólt a fórjukból, 25-26 lett az izgalmas meccs vége.
Eredmény – férfikézilabda NB I. |
Balatonfüred – Tatabánya-Grundfos 25-26 (8-16) |