Benedek: „Kásás pótolhatatlan”

A 39 éves, háromszoros olimpiai bajnok balkezes első olimpiája a barcelonai volt – itt hatodik lett a válogatott -, négy évre rá, Atlantában negyedik hely következett, majd Sydneyben, Athénben és Pekingben – ahogy azt minden magyar tudja – aranyérem.

És Londonban? Kérdés van bőven. Ott leszünk-e egyáltalán? És ha igen, Benedekkel?

Eredetileg a sanghaji vb első három helyezettje kvalifikálta volna magát a londoni olimpiára, de mivel Szerbia június 28-án megnyerte a világligát, amennyiben a 2009-es római vb aranyérmese is az első három között végez Kína legnagyobb városában – amire van esély -, akkor a negyedik helyezett is olimpikon.

Benedek Tibor a vb-felkészülés hajrájában tüdőgyulladással betegeskedett, de a szerdai, leányfalusi magyar-görögön már a medence szélén ült, s a csütörtöki kontrollvizsgálat teljesen gyógyultnak találta a sportág történetének legeredményesebb játékosát. Akit először a klubjánál, a Pro Reccónál bekövetkezett földindulásszerű változásokról kérdeztünk.

– Igaz, hogy ligúriai csapat létére csatlakoztak az Adria Ligához, vagy ahogy Olaszországban mondják, a Lega Adriaticához?

– Ez már ténykérdés, csapatunk igazgatója, egyben vezetőedzője, Pino Porzio pénteken bejelentette a csatlakozást a legjobb horvát, montenegrói és szlovén csapatokat tömörítő, tizennégy csapatos nemzetközi bajnoksághoz. Egy idényben 13 meccset játszunk, mindenkivel egyszer találkozunk. De a huszonötös keret két részre oszlik, az egyik társaság csak az Adria ligában és az Euroligában szerepel, a másik csak az olasz bajnokságban.

– Ön melyik részlegben folytatja? Az elmúlt idényben az olasz pontvadászatban és a Euroligában is játszott.

– Most az olasz bajnokságban szereplő csapatban kapok helyet, ahol csupán két külföldi lesz, a montenegrói Zlokovics és Ivovics. Én ugyanis már olasznak – is – számítok, régóta megvan az állampolgárságom. Kásás Tamás és Madaras Norbert az Euroliga- és Adria Liga-csapatban folytatja. Voltak olyan hangok, hogy egyesek 200 000 eurót keresnek egy évben, miközben összesen 15 meccset játszanak. Most 28-at kell majd… Egyébként egyéves szerződésem van még a Reccóval.

– Feldolgozták már a BL-döntőben a Partizan Beogradtól elszenvedett 11-7-es súlyos vereséget?

– Fel. Minden csapat életében vannak ciklusok, nálunk egy véget ért. A belgrádiak – gyakorlatilag a világbajnok szerb válogatott – évek óta készültek erre az eredményre, nagyon együtt voltak. De már a győzelmük másnapján súlyosan meggyengültek, elveszítették két kulcsemberüket, Andrija Pijetlovicsot és Dusko Prlainovicsot.

– A Recco igazolta le őket…

– Igen. Az az igazság, nincs pénz a nemzetközi vízilabdában. Mindenhol bizonyos személyekhez kötődik a csapatok szponzorációja, nem pedig cégekhez, multinacionális vállalatokhoz. (Ez a válogatottak esetében nem feltétlenül igaz, hiszen a szerb nemzeti együttes most írt alá nagy összegű szerződést a Lukoillal, az orosz olajipari óriásvállalattal, a magyar válogatottnak pedig a Vodafone az egyik támogatója – a szerk.) És ha az a bizonyos személy anyagi gondokkal küzd, netán lelövik – mint a montenegrói Cattaro tulajdonosát -, akkor a klub gyakorlatilag megszűnik. Ilyen értelemben a Pro Recco a vízilabdasport mentőmellénye.

– Micsodája?

– Mentőmellénye. A sportágban több a világklasszis, mint ahogy olyan csapat van, amely meg tudná fizetni őket. És akik állás nélkül maradnak, azokat felszippantja a Recco. Szinte mindenütt anyagi gondokkal küzdenek a csapatok. A Partizan lepukkant, a Jug Dubrovnik szintén – onnan Suknót igazoltuk -, a Kotor is, Görögországban teljes a csőd, az Olympiakosz fizetésképtelen.

– Anyagi válságban lenne a póló?

– A világválság nagyon megrázta sportágunk anyagi alapjait. Alig van néző, jóformán csak Magyarországon telnek meg a lelátók, ott is jobbára a válogatott meccseken.

– Magyarország mennyire kivétel?

– Nálunk a most az Európai Unió által szentesített kedvezmény, a cégek társasági adójának a látványsportok utánpótlására fordíthatósága kiutat jelenthet. De csak hosszú távon, azonnal aligha lesz érezhető a változás.

– Még szerencse, hogy rengeteget pólóznak Magyarországon.

– A sydneyi olimpia után minden gyerek vízilabdázni akart, legalább hat-hétezren pólóztak akkor, ez a szám az athéni győzelmünk után nyolcezerre emelkedett, azóta valamelyest csökkent.

– Egyesek szerint az a baj, hogy túl sokan pólóznak. Nincs elég edző a minőségi játékosképzésre.

– Ez csak részben igaz. Ha lenne több vízfelület, a nagy létszám sem jelentene problémát.

– Beszéljünk a sanghaji, illetve a londoni esélyekről. A USA Today hónapok óta működő olimpiai éremlatolgatójában folyamatosan az ötödik helyre taksálja Magyarországot. Nem sértő ez?

– Nincs értelme megsértődni, a római világbajnokság és a tavalyi Eb eredményei alapján kalkulálnak. De az elmúlt két év már a múlté.

– Ezek szerint újból aranyesélyesek lennénk?

– Tippelni nem szoktam, most sem fogok. De az biztos, hogy erősebb a válogatottunk, mint tavaly volt. Most mind a tizenhárom játékosunk bevethető, mindegyikre bátran számíthatunk, nem úgy, mint egy éve.

– Kásás Tamás kiszállását a válogatottból hogyan élte meg?

– Közvetlen közelről. Kása hangulata nap mint nap változott, hol lobogott benne a tűz, hol kétségek gyötörték. Láttam, mennyire szenvedett. Maradt volna is, meg nem is. Abszolút megértem őt.

– Nagyon meggyengült távozásával a válogatott?

– Nézze, Kása pótolhatatlan. Tudom, hogy azt szokták mondani, nincs pótolhatatlan ember, de Kása az. Abban nem vagyok biztos, hogy egy kéthetes tornát egyenletesen magas szinten végig tudna-e játszani még, de azt tudom, hogy a kulcsmeccseken mindig akadt legalább két olyan megmozdulása, amellyel megnyertük a szóban forgó mérkőzést. Tőle mindig várható volt néhány olyan alakítás, ami senki mástól. Ezért mondom, hogy pótolhatatlan. De ettől még megnyerhetjük a világbajnokságot.

– Sokak szerint ön is pótolhatatlan a válogatottban. Pár napja azt nyilatkozta honlapunknak, hogy egy százalék esélyt mégiscsak ad a londoni szereplésére. Ezt most is tartja?

– Az egy százalékot? Annyit mindenképpen…