Tudomány

Ritka fajnak néztek a kutatók egy egyszerű műanyag játékot

George Melin / Getty Images
George Melin / Getty Images

2020 augusztusában egy furcsa megjelenésű állat sodródott partra Görögországban, felkeltve egy járókelő figyelmét. Jánisz Papadakisz megörökítette a teremtményt, a fotókat pedig elküldte a helyi szakértőknek. A kutatók megállapították, hogy a tetem egy fiatal koboldcápa (Mitsukurina owstoni) jó állapotú maradványa – írja a Live Science.

A felfedezés szenzációsnak számított, a ritkán látható, mélytengeri fajt ugyanis korábban nem észlelték a Mediterráneumban, és ilyen fiatal egyedet sem találtak még. A tetem azonosításáról 2022-ben számoltak be egy tanulmányban, nem sokkal később viszont komoly kritikákat kapott a publikáció.

Több szakember megjegyezte, hogy az állítólagos cápa nagyon hasonlít egy, az eBay-en elérhető műanyag játékra.

Athanasziosz Anasztasziádisz, a Pátrai Egyetem hallgatója és kollégái a közelmúltban vissza is vonták felfedezésüket. Több, a tanulmánytól független kutató úgy gondolja, az eset rávilágít a formális szakértői értékelési folyamat gyengeségeire, a problémák közé tartozik többek között, hogy sok a színvonaltalan lap, a felülvizsgálatra felkért szakértők pedig gyakran kapkodnak.

„Azonnal felismertem a cápa »természetellenes« kinézetét” – nyilatkozta Jürgen Pollerspöck, a Bajor Állami Állattani Gyűjteményhez tartozó Shark References adatbázis alapítója és szerkesztője. Mivel meglehetősen nagy fajról van szó, a halászatnak pedig komoly hagyománya van a Földközi-tenger térségében, meglepő lenne, ha egy ilyen méretes állat ennyi időn át felfedezetlen maradna a régióban.

A kutató kollégáival egyébként külön publikációban mutatta be, miért megkérdőjelezhető a görögországi lelet hitelessége. Bár Anasztasziádiszék eleinte próbálták megvédeni beazonosításukat, végül annyi szakmai bírálat érte az eredményeket, hogy a visszavonással kénytelenek voltak elismerni a tévedést.

A kritikusok többsége nem lát rossz szándékot az eset mögött. Véleményük szerint a téves beazonosítás, illetve a vonatkozó tanulmány megjelenése inkább a publikációs folyamat problémáiról árulkodik.

(Kiemelt képünkön egy valódi koboldcápa konzervált teteme látható.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik