Szórakozás

Nyomkövetőt rejtettek egy gyanútlan utazó táskájába Balin

Az ausztrál utas óvatosságra int mindenkit.

Egy Balira utazó ausztrál nő észrevette, hogy egyik táskájában a tudta nélkül elhelyeztek egy nyomkövetőt, így a Bali Bogans nevű Facebook-oldalon óvatosságra intette utazótársait.

Emily Sinclair először utazott Balira partnerével, Jane-nel, és furcsa zajra lettek figyelmesek, mígnem felfedezték, hogy valaki egy Apple AirTaget helyezett el egyik táskájuk külső zsebében, melyet nem lehet bezárni – írja az NZ Herald.

Sinclair és párja azonnal eltávolították a készüléket, amit szétszereltek, és úgy vélik, azt Indonéziában gyártották, és a repülőtérre érkezésükkor rejthették el táskájukban.

Elégé megijesztett minket. Mindketten nagyon tapasztalt és óvatos utazók vagyunk, és még soha nem történt velünk ilyesmi. A táskáinkat mindig magunknál tartjuk, és azok fő rekesze zárva volt

– mondta Sinclair a történtek után.

A pár ezután megszakította nyaralását. Bár még nyolc éjszakára lett volna szállásuk, végül aznap visszamentek taxival a három órányira lévő Kuta városába, hogy lakottabb területen legyenek, minél messzebb a nyomkövetőtől.

Fogalmunk sem volt arról, hogy miért vagy hogyan került Jane táskájába a nyomkövető, de úgy éreztük, hogy ha valaki vette a fáradságot, hogy odategye, akkor szándékában állt használni.

A Bluetooth-jellel kommunikáló Apple AirTagek jelenleg néhány ezer forintos áron kaphatók, melyeket a cég eredetileg elveszett dolgaink megtalálására, illetve családtagjaink helyzetének meghatározására szánt, de gyakran használják tolvajok és szexuális ragadozók is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik