Gazdaság

Veszélyes a büfé és az óvodai kakaó

bögre (bögre, kávé, tej, )
bögre (bögre, kávé, tej, )

Nemcsak a kínai tejporral, a büfékben étkezéssel is vigyázni kell!

Elég pár merőkanál leves hője ahhoz, hogy kioldódjon a melamintányérokból némi műanyag, és az étellel együtt elfogyasszuk – derül ki egy, a Bloomberg által nyilvánosságra hozott tajvani orvostudományi egyetemi kutatásból.

A melamin mérgező, Kínában már hat halálos vesekövet és több százezer csecsemő megbetegedését kötötték az anyaggal szennyezett tejpor, illetve más tejtermékek elfogyasztásához. (A melamint azért keverték ezekbe, hogy magasabbnak tűnjön a mérőműszerek számára a zsírtartalmuk.)

Ugyanakkor sok törhetetlen, mosogatógépben mosható tál, bögre készül melaminból. Ezek Magyarországon is kaphatók és elterjedtek a vendéglátásban. Hogy néznek ki? Jellemzően nem átlátszóak, és egész hasonlóak a porcelántányérokhoz, de egyébként bármilyen formát felvehetnek – példák itt és itt. Általánosságban véve azt írják, hogy 100 fokig melegíthetők, ám a kutatás szerint ezt valójában nem lenne szabad megtenni.

Az egyetem kutatói a kísérletben két csoportnak adtak levest: az egyik csoportnak melamintányérban, a másiknak porcelánban. 12 óra múlva megmérték a vizeletükben lévő melaminszintet: előbbi csoport vizeletében 8 mikrogramm kiválasztott melamint találtak, míg az utóbbiakéban csak 1 mikrogrammot. Ez arra utal, hogy a bevitt táplálékkal együtt műanyagot is elfogyasztott a melamintányéros csoport.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik