Amikor Jézus az utolsó vacsorát fogyasztotta a tanítványaival, már tudta, hogy Júdás 30 ezüstpénzért elárulta őt. A Gecsemáné kertben aztán Júdás megcsókolta, ez volt a jel: a római katonák, a farizeusok és főpapok szolgái elfogták. Jézus egyik kísérője kardot rántott, a főpap szolgájára sújtott és levágta a fülét. Jézus azonban rászólt:
Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Aki kardot ragad, az kard által vész el. Vagy azt hiszed, hogy nem kérhetem Atyámat, s nem küldene tizenkét légió angyalnál is többet? De akkor hogy teljesedne be az Írás, amely szerint ennek így kell történnie?
Jézust megkötözve vitték a főpap, Kaifás elé, ahol vádolták, vallatták, mindent elkövettek, hogy halálra ítélhessék. Amikor pedig a Nap nagypéntekre virradt, a római helytartó elé hurcolták.
Pilátus mosta kezeit
Ünnep volt, ilyenkor a helytartó szabadon szokott bocsátani egy rabot a nép kívánsága szerint, Pilátus ezért az összegyűlt népet kérdezte, hogy Jézus vagy egy hírhedt rab, Barabás nyerje-e vissza szabadságát. Eközben levelet kapott feleségétől, miszerint „Ne legyen közöd annak az embernek a dolgához! Az éjjel álmomban sokat szenvedtem miatta”.
A helytartó háromszor is feltette a kérdést, de a főpapok és vének által felbujtott tömeg mindannyiszor és egyre hangosabban Jézus halálát kívánta: „Keresztre vele!” Pilátus látta, hogy nem megy semmire, vizet hozatott és a nép szeme láttára megmosta kezét: „Ennek az igaz embernek vére ontásában én ártatlan vagyok! Ti lássátok!” – mondta.
Barabást tehát szabadon engedte, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta a katonáknak, hogy feszítsék keresztre.
A helytartóságon gúnyt űztek belőle, majd a Golgotán, a Koponyák helyén keresztre feszítették, feje fölé egy táblára elítélésének okát írták: Iesus Nasarenus Rex Iudaeorum, azaz Názáreti Jézus, a zsidók királya – ennek rövidítése a kereszteken látható INRI felirat.
„Ez valóban Isten Fia volt!”
Az arra járók káromolták, fejüket csóválva mondogatták: „Te, aki lebontod és harmadnapra fölépíted a templomot, szabadítsd meg magad! Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről!” Ugyanígy gyalázták az írástudókkal és a vénekkel együtt a főpapok is, valamint a vele együtt megfeszített gonosztevők. Aztán a hatodik órától a kilencedik óráig sötétség borult az egész földre, kilenc óra tájban Jézus felkiáltott:
Az ott állók egyike odaszaladt, fogott egy ecetbe mártott szivacsot, rátűzte egy nádszálra, és inni adott neki. Majd Jézus még egyszer hangosan felkiáltott, és meghalt. Erre a templom függönye kettéhasadt, felülről egészen az aljáig, a föld megrendült, sziklák repedtek meg, sírok nyíltak meg, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. A százados és a többiek, akik Jézust őrizték, a földrengés és a történtek láttára igen megijedtek: „Ez valóban Isten Fia volt” – mondták.
Este egy József nevű, jómódú arimateai ember, aki maga is Jézus tanítványa volt, elkérte Pilátustól a testet, tiszta gyolcsba göngyölte, és sziklába vájt új sírboltjába helyezte. A sír bejáratához nagy követ hengerített, és elment. A főpapok és írástudók pedig arra kérték a helytartót, hadd őrizzék a sírt, nehogy a tanítványok ellopják Jézus testét, hogy aztán azt mondhassák, lám-lám, harmadnapra feltámadott, ahogy megjövendölte. Így is történt, a követ lepecsételték, és őrséget állítottak a sírhoz.
Cikkünk Máté evangéliumából készült a Szent István Társulat Bibliája alapján.
