Belföld europoli

Navracsics Tibor személyi és politikai konfliktust is lát az EU vezetői között

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter szerint konfliktusok vannak az Európai Bizottság elnöke és az Európai Tanács elnöke között. A miniszter az InfoRádiónak elmondta, ez a rossz viszony problémát okozhat az unió külső megítélésében is.

A két pozíció összeegyeztethetetlensége az unió működését szabályozó szerződésben foglalt definícióból is adódik, mert az meglehetősen nagy teret enged a személyi ambícióknak

– nyilatkozta Navracsics, aki úgy látja, a Bizottság elnökei eddig nemzetközi színtérre nem vállaltak annyira aktív szerepet, mint Ursula von der Leyen. A tárcavezető emlékeztet, von der Leyen már hivatalba lépésekor és úgy definiálta a saját Bizottságát, mint geopolitikai bizottság, ezzel egyértelműen jelezte, hogy külpolitikai nemzetközi politikai ambíciói is vannak.

És tulajdonképpen itt ezek az ambíciók ütköznek most most már látványos módon össze

– véli a miniszter.

Navracsics szerint a Charles Michel által képviselt felfogás egy lépéssel közelebb áll talán a hagyományos francia felfogáshoz. Egyrészt a tagállamoknak nagyobb szerepet szán a külpolitika formálásában is, másrészt pedig az önálló európai külpolitikai irányvonalra is nagyobb hangsúlyt fektet, miközben a von der Leyen-féle irányvonal, a Bizottság elnökének a külpolitikai kérdésekben elfoglalt álláspontja sokkal inkább közelít az amerikai állásponthoz.

Tehát ilyen értelemben elvi különbségek is látszanak, nem csak személyi különbségek. De mára ez mindenképpen politikai koncepcióbeli különbséggé is kinőtte magát, úgy tűnik

– hangsúlyozta Navracsics, aki a most zajló uniós csúcsról is elmondta a véleményét. Úgy látja, hogy a Tanács ülése békésebb, mint az elmúlt időszakban, de a Kínához való viszony vagy a maastrichti kritériumok rendszerének rugalmasabbá tétele megoszthatja a tanácskozó feleket.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik