Kultúra

Demeter Szilárd elmondta, miért nincs egy nő sem a Petőfi Zenei Tanácsban

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

A Petőfi Kulturális Ügynökség kezdeményezésére kedden megalakult Petőfi Zenei Tanács a magyar popkultúra jobbá tételét tűzte ki célul, és mindezt úgy, hogy a tanács tíz tagja között nincs egyetlen nő sem, csak középkorú vagy annál idősebb férfiak.

A Telex megkérdezte a Petőfi Kulturális Ügynökség vezérigazgatóját, Demeter Szilárdot, hogy miért nincsenek nők a tanácsban, mire Demeter a válaszában azt mondta, a tanács összetétele teljesítményalapú, a felkéréskor a hozzáadott értéket nézték, „nem bárkinek a biológiai, avagy társadalmi nemét. Ezt soha nem néztem, mint ahogyan a szexuális szokások alapján sem szoktam megkülönböztetést tenni. Felkérésünket mindenki elfogadta” – írta Demeter Szilárd.

Azt is megkérdezték tőle, mi hangzott el az első ülésen, és erről Demeter annyit mondott, hogy egy produktív vita során nagyjából tisztázták a feladatokat, lehetőségeket, irányvonalakat. A következő ülést április második felében tartják, addig a tagok gondolkodnak, tájékozódnak. Ami pedig a díjazást illeti, „a tanács tagjai havi bontásban kevesebb mint 100 ezer forint díjazásban részesülnek munkájuk ellenértékeként”.

Emlékeztetőül a Petőfi Zenei Tanács tagjai:

Kovács Ákos
Bognár Attila
Frenreisz Károly
Müller Péter Sziámi
Both Miklós
Ferenczi György
Gőz László
Nagy Feró
Németh Alajos
Tátrai Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik