Tudomány

Fény derült az ayahuasca rejtélyére

Helder Faria / Getty Images
Helder Faria / Getty Images

Erős hatást gyakorol az agy több, nagy fejlettségű funkciókért felelős részére is, köztük az összetett döntéshozatalért és a képzelőerőért felelős területekre az ayahuasca tudatmódosító hatású főzet – írja az MTI a Guardian munkája alapján.

Az ayahuasca-főzetet az emberiség már legalább ezer éve ismeri és használja. Az amazóniai őserdőben honos Banisteriopsis caapi nevű növény indájából és a Psychotria viridis nevű cserje leveleiből készítik. A főzet fogyasztói erőteljes hallucinációkról számolnak be, és gyakran azt mesélik, hogy halálközeli élményeket éltek át, másvilági lényekkel találkoztak, és alternatív valóságokba tettek utazásokat.

Az ayahuasca-szeánsz azonban az intenzív lelki élményen túl gyakran hányással, hasmenéssel párosul.

Az Imperial College London kutatói vizsgálatukhoz 20 egészséges önkéntesnek 20 milligramm dimetiltriptamint (DMT) adtak be, azt az intenzív hallucinogén vegyületet, amelyet a Psychotria viridis cserjéből vonnak ki. Ezt követően agyukat EEG- és funkcionális MRI-vizsgálatnak vetették alá, és megfigyelték az agy működését a szer bevétele előtt, alatt, valamint utána is.

A résztvevők a vizsgálat folyamán végig visszajelzéseket adtak arról, hogy éppen milyen intenzív az élmény, amelyet átélnek. Az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) közölt kutatás szerint a DMT hatására összeomlik az agy normális hierarchikus berendezése, zűrzavarossá válik az elektromos aktivitás, megbomlik a megszokott összeköttetés az egyes agyterületek között. A laboratóriumban egyik vizsgált alany sem hányt, mert a hagyományos ayahuasca-főzet hánytató hatású összetevőjét nem használták.

Chris Timmermann, a vizsgálat vezetője szerint minél intenzívebb az élmény, annál jellemzőbb ez a felfokozott kapcsolódás az agy különböző részei között, a kommunikáció kaotikussá, rugalmassá és gördülékenyebbé válik.

Robin Carhart-Harris, a Kaliforniai Egyetem neurológia- és pszichiátriaprofesszora elmondta: az ayahuasca elképesztően erős hatású abban a dózisban, amelyben szokás használni. Az emberek olyasmikről számolnak be, hogy az ital hatása alatt olyan érzésük van, mintha elhagynák ezt a világot, és áttörnének egy másik rendkívül összetett világba, ahol időnként olyan lényekkel találkoznak, akikről az a benyomásuk, hogy különleges, istenekéhez hasonlatos hatalmat gyakorolnak felettük.

A mostani kutatás azt mutatja meg, hogy mindennek hátterében az áll, hogy a DMT lebontja az agy alapvető hálózatait, és az egyes részterületek összemosódnak, kevésbé lesznek egymástól elkülöníthetők, továbbá a főzet hatása alatt leépülnek a gátlások és a korlátok, az agyműködés kaotikussá válik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik